HÍREK 

 
 
466054590_10164828965478636_7916444082162924425_n.jpg

2024. december 13.
Verslábak 2025-ben is

Az Alba Regia Táncegyüttes Verslábak című előadását a legnagyobb magyar lírikus, Petőfi Sándor ihlette. Néptánc, népdalok és prózai jelenetek is színesítik a közel egyórás produkciót, amelyet Majoros Róbert művészeti vezető álmodott meg.

Következő előadásunk: 2025. március 15., szombat 18 óra, Táncház

Részletek…

2024. november 28.
Mikulás táncház

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, tánctanítás és táncházi mulatság – 2024. december 7-én, szombaton a Malom utcába is megérkezik a várva várt Mikulás. Jegyek elővételben kaphatók az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén.

Az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezi hagyományos táncházait az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal.

A Mikulás táncház programja:

17.00 Kézműves foglalkozás – karácsonyfadísz készítése fonalból Pintérné Markovich Marcella irányításával

18.00 „Nótás Mikulás” – népi gyermekjátszó Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével

19.00 Mikulásvárás

20.00 Felcsíki tánctanítás IV.

21.00–01.00 Táncházi mulatság
Kapuzárás: 01.00 óra

Házigazda: Németh Gergő
Muzsikál a Galiba zenekar.

A táncház belépőit elővételben az Alba Regia Táncegyesület jegyárusító felületén, a https://jegy.artefolk.hu oldalon, a rendezvény napján 16.30 órától a helyszínen vásárolhatják meg 1 200 Ft-os áron.

2024. november 26.
Katalinokat köszöntöttünk

Az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportjának tagjai 2024. november 23-án, szombaton már reggel óta azon tüsténkedtek, hogy minden készen álljon a esti Katalin-napi batyus bálra: a finomságok elkészítve és kitálalva, a terem feldíszítve, a viseletek összekészítve – így várták vendégcsoportjaikat.

Az Alba Regia Táncegyüttes Senior Csoportja és vendégei – a Csepeli Öregtáncosok Együttese, a Kiszöv Senior Táncegyüttes Kamara Csoport, a Sziget Néptáncegyüttes, a Tatabányai Bányász Öregtáncos Együttes, a Vadrózsák Néptáncegyüttes Cavinton szenior csoportja, valamint a Vasas Művészegyüttes Obsitos csoportja – bemutatkozásuk után közös tánccal és batyus bállal folytatták a programot a Felsővárosi Közösségi Házban. Az éjfélig tartó mulatságban a Bara zenekar és Cserta Gábor zenélt.

A Katalinokat hagyományosan a Liszt Ferenc utcában, Kati néni szobránál is köszöntték 2024. november 25-én, hétfőn 16.00 órakor. Az ünnepségen az Alba Regia Táncegyüttes Senior Csoportja is részt vett.

2024. november 22.
Álruhás királylány

Ajándékozzon élményt! Nincs szebb meglepetés, mint az együtt töltött, minőségi idő. Közelegnek az ünnepek, mikulásra, karácsonyra lepje meg szeretteit az Álruhás királylány című mesejátékra szóló belépőjegyekkel! Az előadást legközelebb 2025. január 19-én, vasárnap 17.00 órakor mutatják be a Malom utcai Táncházban.

Valahaszépországot nem is olyan régen egyszerűen csak Szépországnak hívták. Gyönyörű vidék volt hegyekkel, dombokkal, völgyekkel, erdőkkel, mezőkkel, rétekkel. Rengeteg tó, folyó, kristálytiszta patak szelte át keresztül-kasul, északon és délen pedig két tenger mosta a partjait. Volt egy a nép által választott fejedelme. Nem kormányozta rosszul országát, ám egy napon kelet felől aljas módon megtámadta az irigy, gonosz szomszéd. A Fejedelem ellenállt, de veszített. Az utolsó pillanatban kimenekítette feleségét és leányát, majd utolsó leheletével egy jóslatot hagyott népére: tíz év múlva a lánygyermek visszatér, legyőzi a gonoszt és Valahaszépország újra Szépország lesz.

De, hogy merre van most a gyermek és hogyan néz ki, azt senki se tudja. Talán egy boltban dolgozik. Vagy még iskolába jár. Bármi megeshet. Lehet, hogy ő a legjobb barátnőd és egy padban ülsz vele, csak nem tudod, hogy királylány. Mert még ő maga sem tudja. De attól még királylány. Álruhás királylány.

És mi köze van ehhez Bazsinak és Alinának? Egyáltalán ki az a Bazsi, ki az az Alina? Aki kíváncsi rá, annak elmeséljük. Szóban, dalban, táncban. Legfőképp táncban. A mesés táncjátékot Kricsár Kamill színművész rendezésében, Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert vezetésével az ARTE ARAMI tehetséggondozó csoportja mutatja be. Közreműködik a Puszták Népe Front zenekar.

Az Alba Regia Táncegyesület a közel egyórás előadást nagycsoportos kortól ajánlja. Jegyeket a https://jegy.artefolk.hu weboldalon vásárolhatnak.

2024. november 21.
Fájó szívvel búcsúzunk

Családja, barátai, tisztelői, egykori néptáncostársai vettek búcsút az életének 66. évében elhunyt Kurucz Páltól, az Alba Regia Táncegyüttes legendás, Aranysarkantyús táncosától.

Búcsúztatóján Murányi Ottó idézte meg kivételes életútját, majd a Tilinkó együttes dallal fogta keretbe Pali táncos pályafutását. A felsővárosi fiatal az akkori Úttörő Házban, a mai Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban kezdett el táncolni a hetvenes évek elején. Az együtteshez a táncházmozgalom elterjedése idején csatlakozott, Hortobágyi Béla felfedezettjeként. Tizenévesen merült el a népzene és a néptánc csodájában. Több, mint tíz évig volt az együttes egyik vezető táncosa, majd családot alapított, feleségét is az együttesben ismerte meg, lányuk szintén ott táncolt, s ma a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagja. Később visszatért a Senior Csoportba, ahová hetente kétszer járt próbálni. Az együttes megalakulásának 75. évfordulóján megrendezett ünnepségsorozat nyitányán, a generációk találkozásán is ott volt és úgy fogalmazott: az egész néptáncos miliő egy nagy család csodája, ami a második otthont is jelenti. 

Kurucz Pali szép táncai az emlékezetünkben, a filmeken és a képeken örökre velünk maradnak.

Forrás: FMC és Botos József

2024. november 17.
Márton-nap a Táncházban

Az Alba Regia Táncegyesület havi rendszerességű táncházában 2024. november 16-án, szombaton mintegy 170 fő vett részt. A Márton-napi táncházban 17 órától Pintérné Markovich Marcella irányításával Márton-napi libás lámpásokat készíthettek a kisgyermekes családok, 18 órától Bókáné Zemancsek Edit vezetésével libás-ludas játékokkal, mondókákkal és énekekkel ünnepelték Márton napját.

A novemberi csikóbál házigazdája az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Guba csoportja volt, akik pergő hangulatú délszláv táncokkal kápráztatták el a közönséget, és hívták táncba is őket. A csoport vezetői: Fekete Krisztina és Majoros Andor.

A táncházi mulatság 20 órától az Alba Regia Táncegyüttes táncosa, Németh Gergő irányításával, felcsíki táncokkal vette kezdetét, majd az est folytatásaként széki, szatmári, nyírségi, székelyföldi és magyarpalatkai táncrendekkel mulathattak tovább a Táncház vendégei a Galiba zenekar muzsikájára.

Évadunk utolsó táncházába 2024. december 7-én, szombaton Mikulással együtt várjuk kedves közönségünket.

Táncházi programunk a Nemzeti Kulturális Alap, a Csoóri Sándor Alap és a Hagyományok Háza támogatásával valósulhatott meg.

2024. november 19.
Katalin-napi batyus bál

Az Alba Regia Táncegyüttes Senior Csoportja idén is megrendezi hagyományos, Katalin-napi batyus bálját 2024. november 23-án, szombaton 18.00 órakor a Felsővárosi Közösségi Házban.

Az Alba Regia Táncegyüttes Senior Csoportja és vendégei – a Csepeli Öregtáncosok Együttese, a Kiszöv Senior Táncegyüttes Kamara Csoport, a Sziget Néptáncegyüttes, a Tatabányai Bányász Öregtáncos Együttes, a Vadrózsák Néptáncegyüttes Cavinton szenior csoportja, valamint a Vasas Művészegyüttes Obsitos csoportja – mindenkit szeretettel vár 2024. november 23-án, szombaton 18.00 órakor a Felsővárosi Közösségi Házban (Székesfehérvár, Havranek József utca 27.) Katalin-napi báljukra. A vendéglátó táncegyüttes és az ország több pontjáról érkező csoportok bemutatkozása után közös tánccal és batyus bállal folytatódik a program. Az éjfélig tartó mulatságban muzsikál a Bara zenekar és Cserta Gábor is harmonikázik a dalolni vágyókkal.

A báli belépőket az esemény kezdete előtt a helyszínen lehet megvásárolni 2 000 Ft/fő összegért.

A Katalinokat hagyományosan a Liszt Ferenc utcában, Kati néni szobránál is köszöntik 2024. november 25-én, hétfőn 16.00 órakor. Az ünnepségen az Alba Regia Táncegyüttes Senior Csoportja is részt vesz majd.

2024. november 5.
Márton-napi táncház

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, csikóbál, tánctanítás és táncházi mulatság – Márton napja alkalmából táncházat tartanak 2024. november 16-án, szombaton a Malom utcában. Jegyek elővételben kaphatók az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén.

Részletek…

2024. október 22.
Táncos mesejáték gyermekektől gyermekeknek

Hatalmas az érdeklődés az Alba Regia Táncegyesület legújabb mesés táncjátéka, az Álruhás királylány iránt, a jegyek a meghirdetések után pár nap alatt elkelnek. Az előadást Kricsár Kamill színművész rendezésében, Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert vezetésével az ARTE ARAMI tehetséggondozó csoportja mutatja be. Közreműködik a Puszták Népe Front zenekar.

Valahaszépországot nem is olyan régen egyszerűen csak Szépországnak hívták. Gyönyörű vidék volt hegyekkel, dombokkal, völgyekkel, erdőkkel, mezőkkel, rétekkel. Rengeteg tó, folyó, kristálytiszta patak szelte át keresztül-kasul, északon és délen pedig két tenger mosta a partjait. Volt egy a nép által választott fejedelme. Nem kormányozta rosszul országát, ám egy napon kelet felől aljas módon megtámadta az irigy, gonosz szomszéd. A Fejedelem ellenállt, de veszített. Az utolsó pillanatban kimenekítette feleségét és leányát, majd utolsó leheletével egy jóslatot hagyott népére: tíz év múlva a lánygyermek visszatér, legyőzi a gonoszt és Valahaszépország újra Szépország lesz.  De, hogy merre van most a gyermek és hogyan néz ki, azt senki se tudja. Talán egy boltban dolgozik. Vagy még iskolába jár. Bármi megeshet. Lehet, hogy ő a legjobb barátnőd és egy padban ülsz vele, csak nem tudod, hogy királylány. Mert még ő maga sem tudja. De attól még királylány. Álruhás királylány. És mi köze van ehhez Bazsinak és Alinának? Egyáltalán ki az a Bazsi, ki az az Alina? Aki kíváncsi rá, annak az ARTE ARAMI tehetséggondozó csoportja elmeséli. Szóban, dalban, táncban. Legfőképp táncban.

Az Álruhás királylány című mesés táncjátékot 2024. december 14-én, szombaton két alkalommal is bemutatják Székesfehérváron, a Malom utcai Táncházban, 11.00 és 17.00 órakor. A délelőtti előadást kifejezetten általános iskoláknak ajánlják, hogy a gyermekek egy különleges élménnyel gazdagodhassak az áthelyezett munkanapon.

Az iskolai csoportok számára tervezett, délelőtti előadásra a jegyek ára 3 000 Ft/fő, 20 fő felett 2 kísérőt ingyen fogadnak. E jegyek vásárlása kizárólag elővételben történhet, előre egyeztetett időpontban. Részvételi szándékukat az info@artefolk.hu e-mail-címen jelezhetik.

A délutáni előadásra a jegyeket 3 500 Ft-os áron az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén, a https://jegy.artefolk.hu weboldalon vásárolhatják meg.

2024. október 13.
Októberi táncház

2024. október 12-én, szombaton sem lanyhult a néptáncot és népzenét kedvelők lelkesedése. Az Alba Regia Táncegyesület szervezésében ismét nagy látogatottságnak örvendett „Malom utcai folkesték” elnevezésű, havi rendszerességű táncházi rendezvényünk.

A kézműves foglalkozás során Pintérné Markovich Marcella segítségével a kisgyermekes családok mécsestartót készíthettek só-liszt gyurmából, majd Kneifelné Laczkó Krisztina vezetésével az őszi időszakhoz kapcsolódó játékokkal, népszokásokkal, mondókákkal és énekekkel ismerkedhettek meg.

Csikóbál elnevezésű programunk házigazdája ebben a hónapban az ARTE ARAMI Csöröge csoportja volt. Csoportvezetőik: Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika.

Táncházi rendezvénysorozatunk idei "táncmestere", az Alba Regia Táncegyüttes tagja, Németh Gergő irányításával újabb állomásához érkezett felcsíki tánctanítás programunk.

Az esti mulatság széki táncrenddel, vette kezdetét, majd mezőföldi, mezőségi, székelyföldi, végül kalotaszegi táncrendek következtek a Szedtevette zenekar muzsikájára.

Mintegy 200 fő vett részt a szombat esti táncházi programon.

„Malom utcai folkesték” című programunk Székesfehérvár MJV Önkormányzata, a Csoóri Sándor Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Hagyományok Háza támogatásával valósult meg

Következő táncházunk időpontja: 2024. november 14., szombat.

2024. október 11.
Álruhás királylány

Hatalmas az érdeklődés az Alba Regia Táncegyesület legújabb mesés táncjátéka iránt, a jegyek az előadások meghirdetése után pár nap alatt elkelnek. Hogy lesz-e Valahaszépországból újra Szépország? Az Álruhás királylány történetéből 2024. december 14-én, szombaton 17 órakor ismét kiderül a Malom utcai Táncházban.

Részletek…

2024. október 8.
Álruhás királylány

Valahaszépország egykor Szépország volt. Hogy lesz-e belőle újra szép? Az Álruhás királylány történetéből kiderül 2024. november 17-én, vasárnap 17 órakor a Malom utcai Táncházban. A mesés táncjátékot Kricsár Kamill színművész rendezésében, Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert vezetésével az ARTE ARAMI tehetséggondozó csoportja mutatja be. Közreműködik a Puszták Népe Front zenekar.

Részletek…

2024. október 6.
Csodás (ARTE)családi programok

Egy csodás (ARTE) családi programra készültünk az elmúlt hetekben. Az október 5-i délutánt annak szenteltük, hogy a családjaink mutatkozhassanak be a Folkrokon előadáson. Lehetőséget adtunk a szülőknek, hogy gyermekeikkel álljanak egy színpadon. Hogy kik voltak ők? Majorosék, Trenkáék, Simonék, Martonék, Lopejszkyék, Királyék-Polgárék, Zemancsekék-Bókáék, Flochék-Juhászék, Laczkóék-Kneifelék, Kenyérék-Gergelyék, Kocsorék-Cseke-Nagyék, Limpárék-Horváthék lánya, fia, apja, anyja lépett a Táncház nagytermének parkettjére. A talpalávalót a Szedtevette zenekar biztosította.

A Szóbeszéd talkshow negyedik alkalmával a 2004 környéki/utáni ARTE-időszakot vettük górcső alá. A lányok (Tombor Bea, Pingiczer Katalin, Cseke-Nagy Lívia, Cserta Kata és Briski Mariann) és a fiúk (Tóth Gergő, Gőbölös Gábor, Csikós Péter, Tóth Balázs, Fekete János) is meséltek legkínosabb színpadi élményükről, kedvenc táncos párjukról és koreográfiájukról. Érdekes, hogy szinte senki nem tudott egy pillanatot vagy személyt kiemelni a sok-sok év emlékeiből. Arra a kérdésre pedig, hogy mit adott nekik az ARTE, egyértelmű és egybehangzó választ kaptunk: kitartást, életre szóló élményeket, igaz barátokat, családot.

Fényképek:

https://www.facebook.com/www.artefolk.hu/posts/pfbid0DHVLjdtrrpzbSzn6wsLUXGhZkGxzSmN9rz2McXU89FqsTVc3KUWt8XTWpvcWe3HXl

https://www.facebook.com/www.artefolk.hu/posts/pfbid0MiXoVwxYG6nmZaxGZzogHpteGsw8HrDnf4yrZhKJorfQAG3apTLLGgDH5h5zGzZpl

2024. október 1.
Októberben is lesz táncház

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, csikóbál, tánctanítás és táncházi mulatság – új évad indul a Malom utcában 2024. október 12-én, szombaton. Jegyek elővételben kaphatók az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén.

Részletek…

2024. szeptember 24.
Megmutattuk, hogy csináljuk

Az Alba Regia Táncegyesület How do we do it? – Megmutatjuk, hogy csináljuk! címmel nyílt napot tartott művészeti iskolájában 2024. szeptember 23-án, hétfőn 16.00–18.00 óráig a Malom utcai Táncházban. Székesfehérvár Magyarországról elsőként csatlakozott ehhez a nemzetközi kezdeményezéshez.

Az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskolában 200 gyermek táncol. A népművészeti nevelést már óvodás korban elkezdik és iskolai keretek között biztosítják a képzéseket. Az iskola egy családias közösség is, ahol szülőknek és gyermekeknek egyaránt találnak lehetőséget, hogy tanulás közben együtt lehessenek.

A nyílt napon bemutatták, hogy zajlanak foglalkozásaik, az érdeklődők megismerkedhettek a tanáraikkal, azokkal a feltételekkel, amiket az ARTE biztosítani tud.

2024. szeptember 23-án, hétfőn 16 órakor szinte telt nézőtér várta a Pipikéket, akik egy új dalos-mondókás blokkot kezdtek tanulni, Juhász Zsófia vezetésével.

A Csöröge csoport játékkal indította a nyílt próbáját, majd a már korábban tanult mezőföldi táncanyagot frissítették fel, sőt, kérésre a pedagógusuknak, Majorosné Szabó Veronikának még ellent is mondhattak/táncolhattak egy fejlesztő gyakorlatsoron keresztül.

Derce csoportunk tagjai már az ifjúsági korosztályból kerülnek ki. Náluk már fontos, hogy a fiúk elkezdjék a legényes mozdulatok alapjait, a lányok pedig minél inkább fejlesszék forgástechnikájukat. Erre tökéletes számukra Vajdaszentivány táncanyaga, melyből a virtuóz férfitáncok alapjait és látványos forgatós mozdulatokat is bemutattak.

A sort a Junior csoport zárta, ők mezőkeszüi táncokkal kezdték meg (vagyis folytatták) az idei tanévet. Láthattunk náluk legényes mozdulatokat, teljes koreografált sorokat és természetesen szabad táncot is.

Csoportvezetők: Majorosné Szabó Veronika, Majoros Róbert, Palánki Réka, Sipos Dániel.

2024. szeptember 15.
Új évadot nyitottunk

Szeptember 14-én, szombaton igazi őszi időjárással vette kezdetét a 2024/2025-ös táncházi évad a Malom utcai Táncházban, ahol újra gyermekzsivaj, népzene és néptánc hangja zengte be este nagytermet.

A kézműves foglalkozás során Szalóki Erika segítségével a gyerekek terménydíszeket készíthettek, majd Bókáné Zemancsek Edit vezetésével az őszhöz kapcsolódó játékokkal, népszokásokkal, mondókákkal és énekekkel ismerkedhettek meg.

A csikóbál házigazdája ezúttal az ARTE ARAMI Derce csoportja volt. A csoport vezetői: Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert.

Az este felcsíki tánctanítással folytatódott az Alba Regia Táncegyüttes táncosa, Németh Gergő instrukciói alapján.

„Malom utcai folkesték” című programunk Székesfehérvár MJV Önkormányzata, a Csoóri Sándor Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Hagyományok Háza támogatásával valósult meg.

Találkozzunk 2024. október 12-én a következő táncházunkban!

2024. szeptember 11.
FELNŐTT NÉPTÁNCMŰHELY KEZDŐ ÉS HALADÓ TÁNCOSOKNAK

Folytatódik az Alba Regia Táncegyesület felnőtteknek szóló tánctanfolyama. A kurzus tíz alkalomból áll, a tánctanítás folyamatos párcserével zajlik, viszont előny, ha párok jelentkeznek.

A tanfolyam helyszíne: Táncház – 8000 Székesfehérvár, Malom utca 6.

A harmadik kurzus tánc anyaga: bökönyi táncok

A harmadik kurzus indulása: 2024. szeptember 25., szerda

Gyakoriság: heti egy alkalom, szerdánként 18.30–20.00 óra (90 perc) (kivéve: október 23. és október 29.)

Akiknek ajánljuk:  18 év feletti kezdő és újrakezdő táncosok

Célunk: szeretnénk, ha magabiztos alapokat kapnának a résztvevők az adott táncanyag táncaiból, és a megszerzett tudást a táncházak alkalmával bátran tudnák alkalmazni. Nem titkolt szándékunk, hogy kialakuljon egy olyan közösség, akik szívesen csatlakoznának hozzánk, és a tánchagyományok által tartalmas szabadidős elfoglaltságot találnának magunknak.

Amit hozz magaddal:

  • Lányoknak: kötelező váltócipő, ami lehet karaktercipő, vagy bőrtalpú lábbeli kényelmes sarokkal. Próbaruhának kényelmes felső és egy pörgős, bő szoknya (alá esetleg leggings, vagy sort).

  • Fiúknak: kötelező váltócipő, ami lehet karaktercipő, vagy bőrtalpú, „elegáns” lábbeli. Próbaruhának kényelmes felső és tréning nadrág, mely nem korlátozza a mozgást.

  • Bőséges innivaló, lehetőleg víz.

A műhely vezetői:
Sipos Dániel néptáncpedagógus, az Alba Regia Táncegyüttes tagja
Kneifel Andrea, az Alba Regia Táncegyüttes tagja

A kurzust minimum 20 fő jelentkező esetén tudjuk indítani.
Maximális létszám: 30 fő

A kurzus (10 alkalom) részvételi díja: 30 000 Ft/fő

Jelentkezés: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScrLLVMebJ5EmlrX1gtg91V2espHhHM4ZXlsV5emGiODQLrzg/viewform

Jelentkezés határideje: 2024. szeptember 18., szerda

Fizetés módja: a jelentkezési lap beérkezésekor elektronikus díjbekérő számlát küldünk a jelentkezési felületen megadott e-mail-címre, melyen feltüntetjük az átutaláshoz szükséges adatokat: bankszámlaszámunkat, fizetési határidőt. A jelentkezés csak a részvételi díj befizetése után válik véglegessé és teljessé.

Bővebb információ: 
Kenyér Ágnes
+3630/331-2343
kenyer.agnes@artefolk.hu

Letölthető anyagok:
Általános szerződési feltételek

2024. szeptember 10.
Néptáncfoglalkozások a legkisebbeknek

„Hogy miből lesz a cserebogár? Te is megtudhatod, ha most csatlakozol hozzánk, az Alba Regia Táncműhely nagy családjához.” – hirdeti az Alba Regia Táncegyesület, hiszen a 2024/2025-ös tanévben ismét néptánccsoportokat indít 5–6 éves gyermekek részére.

A táncot nem lehet elég korán kezdeni. Aki szintén így gondolja,  jelentkezhet 5–6 éves gyermekével most az Alba Regia Táncegyesület ARTE Ovi csoportjába. A néptáncfoglalkozásokat a Malom utcai Táncházban tartják heti egy alkalommal. 

Az ARTE Ovi foglalkozásra 5–6 éves korú leánykák és legénykék jelentkezhetnek, akik imádnak mozogni, táncolni, szerepelni, szeretnek énekelni és mondókákat skandálni. Mindezt egy igazán vidám és szerethető, kedves kis közösségben tehetik majd a magyar népi játékok mozdulat-, ritmus- és dallamvilágát megismerve Simon-Iliás Daniella segítségével.

A foglalkozások 2024. október 2-án indulnak, és szerdánként 16.30–17.15 óráig tartanak. A fél évre szóló bérlet ára 25 000 forint, melynek befizetése a jelentkezési lap beküldése után kiküldött díjbekérő alapján, utalással történik, határideje 2024. szeptember 27., péntek.

Az online jelentkezési felület a https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeWdnotk7VqzE-Ixa5D5X3bFaVRemxuIWJzTMqafpQiBjxKGw/viewform érhető el.

A csoport minimum 15 bérlet vásárlása esetén indul el, a foglalkozás befogadóképessége 30 fő/alkalom. A teremben váltócipő használata kötelező.

„Ha szorgalmas és kitartó leszel, első osztályos korodra már az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskolában folytathatod a magyar néptáncot.” – ígérik táncra buzdítva a gyermekeket.

További információ:
Kenyér Ágnes
Alba Regia Táncegyesület
Székesfehérvár, Malom utca 6.
Telefon: +3630/331-2343
E-mail: kenyer.agnes@artefolk.hu 

Letölthető dokumentumok:
Általános szerződési feltételek

2024. szeptember 14.
Évadnyitó táncház

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, csikóbál, tánctanítás és táncházi mulatság – új évad indul a Malom utcában 2024. szeptember 14-én, szombaton. Jegyek elővételben kaphatók az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén.

Részletek…

2024. szeptember 5.
Visszatér a Mesenép!

A premier óta hatalmas közönségsiker kíséri a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes Mesenép című családi előadását, melyet Novák Péter rendezésében, Majoros Róbert és Molnár Gábor koreográfiáival és ifjabb Csoóri Sándor „Sündi” zenéjével mutattak be. A társas-tánc-játékot 2024. október 20-án, vasárnap 17 órakor újra előadják a Malom utcai Táncházban.

Részletek…

2024. szeptember 2.
Önfeledt nyárzárás táborainkkal

A gyerekek idén is nagyon jól érezték magukat napközis néptánctáborainkban. A leendő első-második és harmadik-negyedik osztályos tanulók számára Gál-Hollósi Johanna, Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert, az Alba Regia táncműhelyének kiváló néptáncpedagógusai készültek izgalmas programokkal.

A táborozók a néptáncfoglalkozások alatt játékosan, élményszerűen ismerkedhettek meg a magyar néptánc- és népdalkincs korosztályuknak legmegfelelőbb gyöngyszemeivel. Voltak közös meseolvasások, társasjátékok, nagy beszélgetések, különböző kézműves és szabadtéri foglalkozások, közösségépítő játékok. A kicsik ellátogattak a székesfehérvári Mesepontra, a nagyok Budapestre, a Magyar Zene Házába, és mindannyian részt vettek a Barátság mozi filmvetítésén.

Reméljük, mindenki jól érezte magát!
Mindenkit visszavárunk!

2024. augusztus 26.
Megmutatjuk, hogy csináljuk!

Az Alba Regia Táncegyesület How do we do it? – Megmutatjuk, hogy csináljuk! címmel nyílt napot tart művészeti iskolájában 2024. szeptember 23-án, hétfőn 15.00–18.00 óráig a Malom utcai Táncházban.

Az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskolában 200 gyermek táncol. A népművészeti nevelést már óvodás korban elkezdik és iskolai keretek között biztosítják a képzéseket. Az iskola egy családias közösség is, ahol szülőknek és gyermekeknek egyaránt találnak lehetőséget, hogy tanulás közben együtt lehessenek. 

A nyílt napon szeretnék bemutatni, hogy hogy zajlanak a foglalkozásaik, ezért szeptember 23-án, hétfőn 15.00–18.00 óráig várják az érdeklődőket, akik beülhetnek a foglalkozásokra, megismerkedhetnek a tanáraikkal, azokkal a feltételekkel, amit az ARTE biztosítani tud. 

Székesfehérvár Magyarországról elsőként csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez!

2024. augusztus 25.
Újabb külföldi sikereink

Az Alba Regia Táncegyüttes a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál után azonnal útra kelt, és meg sem állt Lengyelországig, hogy Székesfehérvárt és a magyar tánckultúrát képviselhesse. Az 55. Nemzetközi Hegyvidéki Fesztiválon, azaz a Hegyi Népek Zakopanei Népművészeti Fesztiválján több díjat is elnyertek a fehérvári táncosok.

Az 55. Nemzetközi Hegyvidéki Fesztivál 2024. augusztus 16–22. között zajlott Zakopanéban, ahol a néptáncversenyek és folklór előadások kiemelt szerepet kaptak. A lengyel fesztivál elsődleges célja a hegyvidéki népek népművészeti örökségének megőrzése, továbbadása és széleskörű népszerűsítése. Maga az esemény, amely már 55 éves múltra tekint vissza, a világ egyik legrégebbi népművészeti fesztiváljának számít. 

A fesztiválon számos nemzetközi csoport, köztük magyar táncosok is részt vettek. A legnagyobb versenyek a néptáncegyüttesek között zajlottak, ahol különböző országok – Lengyelország, Bulgária, Spanyolország, Indonézia, Koszovó, Mexikó, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország és nem utolsó sorban Magyarország – képviselői mérték össze tudásukat a folklór táncok bemutatásában. A rendezvény zárónapján, ünnepélyes keretek között díjakat és elismeréseket osztottak ki a legjobb előadóknak.

A fesztivál fődíjasa az Alba Regia Táncegyüttes lett. A lányok megnyerték azt az énekversenyt, ahol egy lengyel dalt kellett megtanulniuk és a lehető legautentikusabban visszaadniuk. A fiúk pedig abban a táncversenyben bizonyultak a legjobbnak, ahol a lengyel folklór jellegzetes férfitáncát kellett bemutatniuk.

2024. augusztus 11.
Idén is megnyitottuk!

A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál nyitó gálájával kezdődött el hivatalosan vasárnap este városunk legjelesebb ünnepi programsorozata, a Székesfehérvári Királyi Napok. 

A házigazda Alba Regia Táncegyüttes és a vendég tánccsoportok parádés felvonulást rendeztek, és tették egyetlen óriási, pezsgő színpaddá a Belvárost és környékét. Az augusztus 20-ig tartó Királyi Napokat dr. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter és dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg a Zichy-színpadon.

Részletes beszámolók: https://kiralyinapok.szekesfehervar.hu/aktualis

További képek: https://www.facebook.com/kiralyinapok

2024. augusztus 6.
Augusztusban életre kel a történelem

A héten kezdődik és augusztus 20-ig tart a Székesfehérvári Királyi Napok programsorozata, melyről tegnap a Zichy ligetben tartottak sajtótájékoztatót.

2019 óta először, újra a világ különböző pontjairól érkező táncegyütteseket lát vendégül a házigazda, a 75 éves Alba Regia Táncegyüttes a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon: Mexikóból, Spanyolországból és Szlovákiából érkeznek csoportok, valamint fellép a Tököli Délszláv Táncegyüttes. Juhász Zsófia, az Alba Regia Táncegyesület elnöke elmondta, hogy augusztus 11-én, a Királyi Napok nyitó estéjén, majd 15-én is lesz felvonulás, míg a köztes napokon az Országzászló téren interaktív táncos programokkal, a Mátyás király-emlékműnél térzenei koncertekkel, a Táncházban pedig folkestekkel, gasztronómiai eseményekkel várják az érdeklődőket.

Részletek: https://kiralyinapok.szekesfehervar.hu/augusztusban-eletre-kel-a-tortenelem

2024. augusztus 1.
Felújítottuk a Táncház vizesblokkjait

A közel 30 éves ingatlan vizesblokkjainak felújításával a célunk az volt, hogy a vízvezetékek és szennyvízcsövek rossz állapotán javítsunk, megszűnjenek a folyamatos ázások, a bűz, és szeretnénk, ha a hozzánk érkező táncosokat és vendégeket gusztusos, európai higiéniai körülmények fogadnák a kiszolgáló helyiségekben is. Tartoztunk már magunknak és vendégeinknek is azzal, hogy a szakmai munkánk rangjához méltó ingatlanban fogadjuk őket. 

A beruházás jelentős részét, nettó 20 477 479 Ft-ot Székesfehérvár vállalta magára, kisebb hányadát (2 500 000 Ft-ot) az egyesület pályázott meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” (2024.)” pályázatán.

További képek:
https://www.facebook.com/www.artefolk.hu/posts/pfbid027BccULYPfNLdmozCAFJqyKBHo4gs5cmAK1kxMmrvwcXsHyTabE756t3XwwD7tBhfl

2024. július 25.
A néptáncfesztivál újra nemzetközi!

Felvonulásokkal, utcatánccal, térzenével, színpadi bemutatókkal, koncertekkel, folkestekkel és gyermekprogramokkal várja vendégeit a 75 éves Alba Regia Táncegyüttes a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon 2024. augusztus 11. és 15. között Székesfehérváron a Malom utcai Táncházban, az Országzászló téren, a Zichy-színpadon és a belváros több pontján.

2024-ben újra a világ különböző pontjairól érkező táncegyütteseket lát vendégül a házigazda Alba Regia Táncegyüttes: Mexikóból, Spanyolországból és Szlovákiából is érkeznek csoportok, valamint fellép a Tököli Délszláv Táncegyüttes. A nemzetközi néptáncfesztivál hagyományai szerint augusztus 11-én, vasárnap 18 órakor az ő belvárosi felvonulásukkal és utcatáncukkal indul a programsorozat, majd 19 órakor a Zichy-színpadon tartják meg látványos nyitógálájukat.

A Királyi Táncpódium további ingyenes előadásain fellépnek az Alba Regia AMI csoportjai, az ARTE Múltidézők, az ARTE Senior csoportja, a Generációk Táncműhely, lesz Muharay-gála Maglód és Érsekcsanád részvételével, a Duna Művészegyüttes bemutatja a Duna fergeteges című műsorát, és természetesen betáncolja a Zichy-színpadot az ARTE és meghívott vendégei.

A Királyi Játéktér idén is az Országzászló téren várja népi gyermekjátszóba a gyermekeket Kneifelné Laczkó Kriszta és a Szedtevette zenekar vezetésével, valamint táncba hív majd Mexikó, Spanyolország és Szlovákia is. A külföldi csoportok a Királyi Játéktér után térzenei programokkal folytatják bemutatóikat.

A Királyi Folkesték vendégei még közelebbről megismerhetik Mexikó, Spanyolország, és Szlovákia kultúráját, valamint táncolhatnak a Puszták Népe Front, a Góbé, a KACAJ és a RitMusa Zenekar koncertjén is. A napokat a Galiba és a Tilinkó zenekar muzsikájával zárják.

A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál résztvevői augusztus 15-én, csütörtökön 19 órakor a Zichy-színpadon ünnepélyes zárógálával, 21.30 órakor a Táncházban a Coco Loco zenekar latin táncestjével és Paraba Világzenei Klubbal búcsúznak.

A Királyi Folkesték és az augusztus 15-i Fesztiválzáró programokra jegyeket elővételben az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén, a https://jegy.artefolk.hu oldalon vásárolhatnak. Az elővételi lehetőség az egyes programelemek kezdete előtt lezárul, ezután a jegyértékesítés a programkezdések előtt 20.30 órától a Táncházban folytatódik a készlet erejéig. Fizetés a helyszínen készpénzben vagy bankkártyával lehetséges. Az interneten rendelt belépők esetében a karszalagok is ekkor vehetők át személyesen a vásárlást igazoló üzenet bemutatásával.

A részletes program a www.kiralyinapok.hu weboldalon található.

2024. július 1.
Legyél Te is ALBÁS!

Az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola ismét felvételt hirdet az Alba Regia Táncegyüttes utánpótlás csoportjaiba. Ha kicsi vagy, szeretsz játszani és játszva tanulni, ha nagyobb és igazán elkötelezett vagy, akkor mindazt a tudást, amit nálunk elsajátítottál, megmutathatod másoknak is.

Az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola (ARAMI) meghirdeti a 2024/2025. tanévre szóló felvételi folyamatát: szeretettel várjuk néptánc tagozatunkra azokat az iskolás gyermekeket, akik egy jó csapatban, családias légkörben szeretnének rendszeresen mozogni, táncolni. Visszavárjuk a tanulmányaikat már nálunk folytató diákokat is. Az iskola Székesfehérváron a Táncházban működik (8000 Székesfehérvár, Malom utca 6.). 

Az ARAMI műhelyében nem csak egyszerűen néptáncot tanulnak a gyerekek. A foglalkozásokon átfogó mozgás-, ritmus- és zenei fejlesztés történik, melyek hozzájárulnak a testi és szellemi fejlődéshez, a szociális készségek fejlesztéséhez csapatmunkában, kreatív önkifejezés lehetőségével, élmények, tapasztalatok szerzésével.

A 2024/2025-es tanévre a beiratkozás a meghirdetéstől számítva folyamatos, de az online felületet legkésőbb 2024. szeptember 15. éjfélkor lezárjuk. A beiratkozás előtt biztosítjuk a személyes, e-mailes, telefonos konzultálási lehetőséget az iskola vezetésével és a pedagógusokkal. Időpontot az Iskolatitkárral tudnak egyeztetni.

Részletes információ: https://www.arami.hu/beiratkozas

Sikeres múlt, közös jelen, ígéretes jövő – Alba Regia AMI 

Legyél Te is az Alba Regia Táncegyüttes családjának tagja!

2024. június 9.
A hőség sem húzta keresztül számításunkat

Tizenegyedik alkalommal rendeztük meg 2024. június 8-án, szombaton a „Húzd keresztül…” gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek fesztiválját a Malom utcai Táncházban a Kárpát-medencében élő érdeklődők számára.

Közép-Dunántúl régiós rendezvényére Pest vármegyéből is ellátogatott egy táncegyüttes a gyermek és ifjúsági korosztályból. Nyolc táncegyüttes mintegy 200 fővel vett részt az eseményen. A rangos fesztivál Székesfehérvár MJV Önkormányzata, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, a Csoóri Sándor Alap, a Hagyományok Háza és a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület támogatásával valósulhatott meg.

A találkozó barátkozási, ismerkedési lehetőséget biztosított a résztvevő néptáncegyüttesek számára, szakavatott zsűri segítségével a csoportok útmutatást, módszertani segítséget kaphattak további munkájukhoz.

A zsűri tagjai Asztalos-Kiss Zsuzsanna Örökség díjas néptáncpedagógus, koreográfus, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökségi tagja, Farkas Tamás néptáncpedagógus és koreográfus, a békéscsabai Tabán táncegyüttes művészeti vezetője, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, folklórgyűjtő és Kiss Balázs, a Magyar Állami Népi Együttes szólistája, Junior Príma Díjas és Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, a Liget Táncakadémia/Táncegyüttes művészeti vezetője voltak.

A fesztiválközponti zenekara idén is a székesfehérvári Galiba zenekar volt Páll Éva vezetésével. A versenyprogramot követően, amíg a zsűri és az együttesvezetők tanácskoztak, a Galiba zenekar muzsikájára egy kis táncházba invitáltuk a találkozó résztvevőit.

Az eredményhirdetésre 16.00 órakor került sor.

A találkozón résztvevő valamennyi együttes minősítő oklevélben részesült:

Ezüst minősítést érdemeltek:

- Csutri Táncegyüttes - Tatabánya

- Eszterlánc Néptáncegyüttes - Réde

- Irinyi Néptánccsoport - Balatonfűzfő

Arany minősítést nyertek:

- Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Dödölle csoportja - Székesfehérvár

- Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Junior csoportja - Székesfehérvár

- Biatorbágyi Barackmag Gyermekcsoport

Kiemelt arany minősítésben részesültek:

- Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Csöröge csoportja - Székesfehérvár

- Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Derce csoportja - Székesfehérvár

A zsűri döntése alapján koreográfiai különdíjban részesült Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika „Muzsikál egy sörke” című mezőföldi összeállítása az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Csöröge csoportja előadásában, valamint „Reám néztél, s kacagtál” című szilágysági összeállítása az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Derce csoportja előadásában, mely koreográfiák egyben ajánlást kaptak a 2025. évi Gyermek- és Ifjúsági Néptáncantológiára is.

A „Húzd keresztül…!” fesztiváldíját az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Csöröge csoportja érdemelte ki.

2024. június 4.
„Húzd keresztül…!”

Tizenegyedik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Táncegyesület a gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek fesztiválját a Malom utcai Táncházban 2024. június 8-án, szombaton 13.00 órától az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület szakmai támogatásával. 

Részletek…

2024. május 30.
Folytatódik Ars Regia bérlet

A Vörösmarty Színházban a következő évad során is folytatódik az Ars Regia bérlet: a város különböző kulturális, előadóművészi intézményeinek összefogását reprezentáló különleges bérletsorozat idén megújul, új tartalommal várja a nézőket.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Cosi Fan Tutte vígoperával várja a nézőket, a Székesfehérvári Balett Színház Parádé címmel mutat be táncszínházi estet, az Alba Regia Táncegyüttes "Örökül kaptuk, örökbe adjuk..." címmel generációkon átívelő műsort kínál, a Vörösmarty Színházat pedig a Ne most, drágám! című vígjáték képviseli a bérletben.

A sajtótájékoztatón Majoros Róbert művészeti vezető árult el részleteket az előadásról, melyet honlapunkon az alábbi linken olvashatnak: "Örökül kaptuk, örökbe adjuk..."

2024. május 26.
Szenzációs albás eredmények Szarvasról

Szólistáink - Cseh Noémi és Trenka Máté - Szarvasra utaztak a Gyermek Néptáncosok XVI. Országos Szólótánc Fesztiváljára, hogy Székesfehérvárt és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskolát képviseljék.

Cseh Noémi pántlikás, Trenka Máté bokrétás díjas táncos lett. 

Felkészítőik: Majoros Róbert, Majorosné Szabó Veronika és Sipos Dániel.

Külön köszönet az albás szurkolói különítménynek és természetesen a szülőknek!

2024. május 21.
Álruhás királylány

Valahaszépország egykor Szépország volt. Hogy lesz-e belőle újra szép? Az Álruhás királylány történetéből kiderül 2024. szeptember 8-án, vasárnap 17 órakor a Malom utcai Táncházban. A mesés táncjátékot Kricsár Kamill színművész rendezésében, Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert vezetésével az ARTE ARAMI tehetséggondozó csoportja mutatja be. Közreműködik a Puszták Népe Front zenekar.

Részletek…

2024. május 14.
ARTE-ARAMI Évzáró

Ismét népzenétől lesz hangos a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar szabadtéri színpada: az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola 2024. június 17-én, hétfőn 17.30 és 19.00 órakor rendezi meg hagyományos évzáró gálaműsorát a Galiba zenekar kíséretével.

Fellépők: a Töpörtyű, a Csöröge, a Dödölle, a Guba, a Derce és a Junior csoport táncosai.
Felkészítőik: Fekete Krisztina, Gál-Hollósi Johanna, Majoros Andor, Majoros Róbert, Majorosné Szabó Veronika, Palánki Réka és Sipos Dániel. 

A műsort összeállította: Majoros Róbert megbízott igazgató

Jegyvásárlás: https://jegy.artefolk.hu

Borítókép: Schadl Viktor

2024. május 5.
A táncház napja

2024. május 4-én, szombaton ismét együtt ünnepelhettük a Malom utcai Táncházba látogatókkal a táncház napját, megemlékezve a magyarországi táncház-mozgalom 52 éves sikertörténetéről.

A kisgyermekes családok 17.00 órától kezdődően Pintérné Markovich Marcella irányításával kézműves foglalkozáson élvezhették az együtt alkotás örömét, ahol szebbnél-szebb hímzett anyák napi ajándékok kerültek ki kezeik közül. 18.00 órától Bókáné Zemancsek Edit vezetésével játékokkal, mondókákkal és énekekkel várták pünkösd eljövetelét. Az előtérben a magyarországi táncház-mozgalomról, köztük a székesfehérvári táncházakról szóló riportokat, kisfilmeket tekinthették meg látogatóink, akik közül többen magukra is ismertek az archív felvételeken, felidézve a régi táncházak hangulatát.

Ötödik, egyben utolsó állomásához érkezett a januárban elkezdett magyarpalatkai táncok tanítása programunk. Az Alba Regia Táncegyesület által szervezett, tíz alkalomból álló felnőtt néptánckurzus résztvevői egy kis bemutatóval kedveskedtek a közönségnek a tanult szilágysági táncanyagból.

Az ezt követő mulatság széki táncrenddel kezdődött, 1972. május 6-án ugyanis a magyarországi táncház-mozgalom ezzel a tánccal indította el útját Budapesten, a Liszt Ferenc téri könyvklubban Halmos Béla, Sebő Ferenc és a Bartók Táncegyüttes tagjaival karöltve.

Az év utolsó táncházi alkalma mezőföldi, kalotaszegi, mezőségi és szilágysági táncokkal folytatódott, továbbra is a Galiba zenekar muzsikájára.

Táncházi programunk a Csoóri Sándor Alap és a Hagyományok Háza támogatásával valósulhatott meg mintegy 100 látogató részvételével.

Tisztelt közönségünket legközelebb a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál programjaira várjuk nagy szeretettel 2024. augusztus 11-15. között.

2024. április 29.
Örökül kapták, örökbe adták

Ismét különleges összeállítással készült az Alba Regia Táncegyüttes a tánc világnapjára 2024. április 28-án, vasárnap a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Az elmúlt 75 év legjobb koreográfiáit mutatták be egy műsorban, több generációval, 100 táncossal és élőzenével.

Az ünnep alkalmából az Alba Regia Táncegyüttes egyestés összeállítással készült, melyet a nagy érdeklődésre való tekintettel két alkalommal is bemutattak a székesfehérvári Vörösmarty Színházban 2024. április 28-án. A gála megálmodója Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője. Művészeti munkatársai Majorosné Szabó Veronika, Tombor Bea és Molnár Gábor. A táncosokat a Galiba zenekar kísérte.

A hagyományokat követve idén is a táncegyesület elnöke, Juhász Zsófia köszöntötte a vendégeket. Beszédében kiemelte az idén 75 éves ARTE jelentőségét, eredményeit, sikereit, terveit, beszámolt a jubileumi programsorozat eddigi és jövőbeli állomásairól, majd elmondta, hogy a világnap alkalmából a régmúlt díjnyertes koreográfiái, az elmúlt idők sikerszámai és a jövő tehetségeinek alkotásai színesítik előadásukat.

„A tánc világnapja mindig mindenhol ünnep, de ebben a városban különösen az, és hosszú évek óta egy gála is kapcsolódik ehhez az ünnephez Székesfehérváron.” – mondta el köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Kiemelte, hogy az Alba Regia Táncegyüttes nem csak hagyomány, hanem élő hagyomány Székesfehérváron, és a városban nagyon sok embernek vannak szép élményei az együtteshez kapcsolódóan. A jubileum alkalmából elismerő emléklapot nyújtott át Majoros Róbert művészeti vezetőnek.

Az első blokkban a múlt emlékeit, Botos József koreográfiáit elevenítette fel az Alba Regia Táncegyüttes és a Múltidézők csoport: Fut a kosár…, Tánc a Tyukodi nótára, Párok, Éva, szívem Éva, végül a vastapsot kapó, híres Szatmári táncok zárta a sort. Botos József a hetvenes évek elején kezdett el koreografálni és tanítani a királyi város néptáncegyüttesénél, a hetvenes évek közepétől három évtizeden át volt az együttes művészeti vezetője, számos fesztiváldíjas koreográfia készítője. 

A stafétát 2006-ban pártfogoltja és tanítványa Majoros Róbert vette át, aki sikeresen járja tovább a mestere által megkezdett utat. Az együttesnek készült igényes autentikus műsorok, táncjátékok, történelmi témájú tablók mellett mindkettőjük számára meghatározó a szülővároshoz való kötődés, a város életében való aktív jelenlét, a mester által megálmodott Királyi Napok megvalósítása, éltetése, a város fontos eseményein a tanítványokkal való részvétel, a szűkebb és tágabb közösség építése, a gyökerek fontosságának átadása.

Az est folytatásában a jelen, így Majoros Róbert alkotásai voltak főszerepben. Városunk történelme táncnyelven kelt életre a Mozdulatlan legendák című produkció I. világháború tételével. A férfiak táncát olyan sikerszámok követték, mint a Volt-e olyan juhász? és a Padkaporos bál dél-alföldi táncai. Megható pillanat volt az „utolsó(előtti)” Mezőföldi tánc, melyben nagy mesterek és nagy tanítványok – Gazdag Béla, Majoros Róbert, Sipos Dániel és az est legfiatalabb szereplője, Trenka Máté – mutatták be tudásukat. Végül Majoros Róbert és Molnár Gábor Egy tőről fakasztva, gyimes-felcsíki koreográfiáját láthatta a közönség.

Az est zárásaként Juhász Zsófia egy fiatal, feltörekvő tehetséget mutatott be: Sáfrán Balázs Junior Príma-díjas táncművész, művésztanár az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola tanulójaként ismerkedett meg a néptánccal, onnan került a nagyegyüttesbe, és meg sem állt a Magyar Táncművészeti Egyetemig. A tánc világnapjára alkotótársaival, Szabó-Kenéz Enikővel és Gyetvai Júliával az Örökül kaptuk, örökbe adjuk… című koreográfiával készültek.

Akinek tetszett a táncegyüttes összeállítása, ezért újra megnézné, aki nem látta az estet, de kedvet kapott hozzá, az 2024. május 11-én, szombaton 19 órakor Budapesten, a Hagyományok Házában megnézheti a Fókuszban a koreográfusok sorozat Fehérvári huszárok című részét, melyben szintén Botos József és Majoros Róbert alkotásait adják elő.

2024. április 26.
A táncház napja

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, tánctanítás és táncházi mulatság a Malom utcában 2024. május 4-én, szombaton. Jegyek elővételben már kaphatók az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén.

Az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezi hagyományos táncházait az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal.

A májusi táncház programja:

17.00 Kézműves foglalkozás – anyák napi hímzett meglepetés készítése Pintérné Markovich Marcella irányításával
18.00 „Ígéret havába” – népi gyermekjátszó Bókáné Zemancsek Edit vezetésével
19.30 Magyarpalatkai tánctanítás V.
20.30–01.00 Táncházi mulatság

Kapuzárás: 01.30 óra

Házigazda: Németh Gergő
Muzsikál a Galiba zenekar.

A belépőket elővételben az Alba Regia Táncegyesület jegyárusító felületén, a https://jegy.artefolk.hu oldalon, a rendezvény napján 16.30 órától a helyszínen vásárolhatják meg 1 200 Ft-os áron.

2024. április 14.
Szent György havában

A kirándulóidő ellenére jó pár alkotó kedvű, játszani, énekelni és táncolni vágyó család látogatott el a Malom utcai havi rendszerességű táncházi rendezvényünkre 2024. április 13-án, szombaton.

„Malom utcai folkesték” című programsorozatunk kézműves foglalkozással vette kezdetét, ahol fonalbáránykákat készíthettek a gyerekek Pintérné Markovich Marcella segítségével. 18.00 órától Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével Szent György napját, a pásztorkodást megidéző tavaszi játékokkal, mondókákkal, énekekkel ismerkedhettek meg a kisgyermekek és szüleik.

Csikóbál elnevezésű programunk házigazdája ezúttal az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Guba csoportja volt. Oktatóik, Fekete Krisztina és Majoros Andor vezetésével dél-alföldi táncbemutatóval és tánctanítással, majd moldvai táncházzal vonták be a közönséget.

Németh Gergő irányításával negyedik állomásához érkezett magyarpalatkai tánctanítás programunk.

A táncházi mulatság hátralevő részében továbbra is a Galiba zenekar muzsikált, melynek során széki, szilágysági, felcsíki, mezőföldi, székelyföldi, majd kalotaszegi rendek alá húzták a talpalávalót.

Táncházi rendezvényünket mintegy 120 fő táncolni vágyó tisztelte meg.

Programsorozatunk továbbra is Székesfehérvár MJV Önkormányzata, a Csoóri Sándor Alap, valamint a Hagyományok Háza támogatásával valósulhatott meg.

Legközelebbi táncházunkba 2024. május 4-én, szombaton várjuk közönségünket.

2024. március 27.
Táncház áprilisban is

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, csikóbál, tánctanítás és táncházi mulatság a Malom utcában 2024. április 13-án, szombaton. Jegyek elővételben már kaphatók az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén.

Az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezi hagyományos táncházait az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal.

Az áprilisi táncház programja:

17.00 Kézműves foglalkozás – fonalbárány készítése Pintérné Markovich Marcella irányításával
18.00 „Szent György havában” – népi gyermekjátszó Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével
19.00 Csikóbál – házigazda az Alba Regia AMI Guba csoportja
20.15 Magyarpalatkai tánctanítás IV.
21.15 Táncházi mulatság

Házigazda: Németh Gergő
Muzsikál a Galiba zenekar.

A belépőket elővételben az Alba Regia Táncegyesület jegyárusító felületén, a https://jegy.artefolk.hu oldalon, a rendezvény napján 16.30 órától a helyszínen vásárolhatják meg 1 200 Ft-os áron.

2024. március 24.
Újabb nagy találkozások

Harmadik részéhez ért az ARTE75 jubileumi programsorozat hármasa: 2024. március 23-án is Tánc a filmvásznon, Szóbeszéd és Kocsmakvíz várta a Táncház vendégeit.

A Táncház Szomjas György rendező Fodor Sámuel - Neti Sanyi, utolsó kalotaszegi prímásról szóló filmjével nyitott.

A vetítés után megtelt a színpad: Juhász Zsófia és Majoros Róbert vendégei ezúttal Angyal Viktória, Árpásy Ágnes, Balla Boglárka, Floch Judit, Máhr Dalma, Tombor Tímea, Bokor Attila, Cserta Gábor, Gál Gergő, Gelencsér András és Simon Róbert voltak.

Az újabb nagy albás generáció történeteit két etapban hallhatta a közönség, lányok-fiúk meséltek az akkori nagyegyüttesi létről, a külföldi utak, fellépések hangulatáról és természetesen a Királyi Napok Néptáncfesztivál sztorijai sem maradhattak el. Mindannyian a közösség és az albás család erejét emelték ki. A jövő táncos palántáinak pedig azt üzenték, bármit is csinálnak, azt vidámsággal a szívükben tegyék!

Az estet ezúttal is a Majoros Andor vezette, izgalmakkal teli kocsmakvíz zárta.

2024. március 22.
Felhívás: ARTE napközis néptánctáborok – Székesfehérvár

FELHÍVÁSOK
ARTE Napközis néptánctáborok

2024. augusztus 26–30. 
Alba Regia Táncegyesület – Táncház

Az Alba Regia Táncegyesület két nyári napközis néptánctábort hirdet leendő első-második és leendő harmadik-negyedik osztályos tanulók számára.

A jelentkezés előtt olvassák a táborra vonatkozó ÁSZF-et és az Adatvédelmi tájékoztatót!

A táborok időpontja:
2024. augusztus 26–30., naponta 8.00–16.00 óra

Helyszín: Táncház – 8000 Székesfehérvár, Malom utca 6.

Részvételi díj:
49 000 Ft/fő, mely tartalmazza a tízórait, ebédet, uzsonnát, a néptáncoktatás, a kézműves foglalkozások, a kirándulások és a szabadidős tevékenységek részvételi díját, valamint a tábor során minden egyéb felmerülő költségeket.

A részvételi díj fizetésének módja és határideje:
első részlet: 2024. június 10. (26 000 Ft)
második részlet: 2024. augusztus 10.

A jelentkezés határideje: 2024. május 31.

A jelentkezési lap beérkezése után egy elektronikus díjbekérő számlát küld a Szervező a jelentkezési felületen megadott e-mail-címre, melyen feltünteti az átutaláshoz szükséges adatokat: bankszámlaszámunkat, fizetési határidőt. A jelentkezés csak a teljes táborozási díj befizetése után válik véglegessé és teljessé.

Árainkat a 2023-as év végi árszínvonalhoz igazítottuk. Amennyiben a tárgyév nyaráig a szolgáltatásunkat érintő drasztikus áremelkedés történik, úgy az árváltozás jogát fenntartja a Szervező.

Tábor a leendő ELSŐ-MÁSODIK osztályos tanulók számára:

A tábort 15 fő jelentkező esetén tudjuk indítani.
Maximális létszám: 20 fő

A tábor tervezett napi programja:
Érkezés reggel 8.30 óráig. A délelőtt folyamán a néptáncfoglalkozások alatt ismerkedhetnek meg a magyar néptánc- és népdalkincs korosztályuknak legmegfelelőbb gyöngyszemeivel, mindezt játékosan, élményszerűen és nem utolsó sorban Gál-Hollósi Johanna, az Alba Regia táncműhelyének kiváló pedagógusa útmutatásával.  Ebéd után a csendes pihenőt (közös meseolvasás, társasjáték, beszélgetés stb.) követően a különböző kézműves foglalkozások, szabadtéri foglalkozások, egyéb közösségépítő játékok színesítik a  délutáni programokat. A tematikus foglalkozások 15.30-ig tartanak, ettől az időponttól kezdve lesz lehetőség a gyermekeket hazavinni. Ügyeletet legkésőbb 16.30 óráig tudunk biztosítani. A nyári táborunk együtt töltött pár napja a szakmai munkán túl a csapatépítés és közösségfejlesztés szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír. A táborban egy napra kirándulást is terveznek a Szervezők Mohára, illetve ellátogatunk a Mesepontra és a Barátság moziba egy filmvetítésre is.

Tábor a leendő HARMADIK-NEGYEDIK osztályos tanulók számára:

A tábort 20 fő jelentkező esetén tudjuk indítani.
Maximális létszám: 35 fő

A tábor tervezett napi programja:
Érkezés reggel 8.30 óráig. A délelőtt folyamán a néptáncfoglalkozások alatt ismerkedhetnek meg a magyar néptánc- és népdalkincs korosztályuknak legmegfelelőbb gyöngyszemeivel, mindezt játékosan, élményszerűen és nem utolsó sorban Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert, az Alba Regia táncműhelyének kiváló néptáncpedagógusai útmutatásával.  Ebéd után különböző kézműves foglalkozásokkal, közösségépítő játékokkal színesítjük a délutáni programot. A tematikus foglalkozások 15.30 óráig tartanak, ezután lehet jönni a gyermekekért. Ügyeletet legkésőbb 16.30 óráig tudunk biztosítani. A nyári táborunk együtt töltött pár napja a szakmai munkán túl a csapatépítés és közösségfejlesztés szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír. A táborban két napra kirándulást is terveznek a Szervezők, a Néprajzi Múzeumba és Mohára. Ezenkívül ellátogatunk a Mesepontra és a Barátság moziba egy filmvetítésre.

A jelentkezés kizárólag az alábbi linkeken lehetséges:

ELSŐ-MÁSODIK OSZTÁLY:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScRJ_0Wqeb61xJAmusHwdmSVkSOzwZSd-zT33s9XzG7uEMZ5g/viewform 

HARMADIK-NEGYEDIK OSZTÁLY:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeRyEYb0vD88jMI70gaeUtpuLT3j9lkJ4eF8Sxtir8y__twKA/viewform 

A részvételhez semmiféle előképzettség nem szükséges, a tánchoz kedvet kapott gyerekeket pedig várjuk szeptembertől az Alba Regia AMI csoportjaiba.

Várjuk szeretettel jelentkezéseteket!

FONTOS DOKUMENTUMOK:
Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató
Szülői nyilatkozat
Fogyasztóvédelmi tájékoztató

Alba Regia Táncegyesület
8000 Székesfehérvár, Malom u. 6.
18482083-2-07
info@artefolk.hu

2024. március 18.
Ismét kivirágzott Mezőföld

2024. március 17-én, vasárnap az Alba Regia Táncegyesület tizenkettedik alkalommal rendezte meg Mezőföld Virágai Szólótáncversenyét. A Kárpát-medencében élő résztvevők négy korcsoportban, szóló és páros kategóriában mutatkoztak be. A versenyszámokat az Alba Regia Táncegyüttes zenekara, a Galiba zenekar kísérte Páll Éva és Samu Zoltán vezetésével. Az előzetes regisztrációk alapján a versenyre 23 településről 82 produkció, összesen 128 fő táncos jelentkezett határról innen és túlról is.

A versenyen az alábbi 23 táncműhely növendékei vettek részt:

Alba Regia AMI - Székesfehérvár

Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes - Budapest

Barcsi Boróka Táncegyüttes - Barcs

Bibrics Táncegyüttes - Zalaegerszeg

Bonyhádi Bartók Béla AMI, Sebestyén Ádám Székely Társulat - Kakasd

Csillagvirág Egyesület - Patapoklosi

Dobbantó Néptáncegyüttes - Szegvár

Forgórózsa Népművészeti Központ - Tatabánya

Kis-Balaton Táncegyüttes - Balatonszentgyörgy

Nagyvenyimi Táncegyütes - Nagyvenyim

Fürjecske Néptánc Egyesület - Nagyatád

Generációk Táncegyüttes - Zalaegerszeg

Hangfestő AMI Eszterlánc Néptáncegyüttes - Réde

Jövőnkért Néptáncegyüttes - Szentes

Kis-Boróka Táncegyüttes - Barcs

Levendula AMI - Dunaföldvár

Pötörke Népművészeti Egyesület - Tata

Tatabányai Néptánc AMI - Tatabánya

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola - Cece

Tüskevár Táncegyüttes - Sármellék

Urban Verbunk Junior - Gödöllő

Zselic Táncegyüttes - Szenna

A versenyszámokat kéttagú zsűri értékeli: Busai Zsuzsanna Örökség pedagógiai díjas néptáncpedagógus, a jászberényi Viganó Alapfokú Művészeti Iskola néptáncpedagógusa, Örökös Aranygyöngyös Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere és Nyemcsok Pál, Örökség pedagógiai díjas néptáncpedagógus, a szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes és a kozármislenyi Józsa Gergely Néptáncegyüttes tánctanára. Döntésük alapján osztják ki a „Mezőföld Virága” szólótáncosi díjakat. Azok a táncosok is elnyerhetik ezt a címet, akik az előző években már díjazottak voltak. Döntésük alapján a 2024. év „Mezőföld Virágai” díjazottjai Kató Balázs égetett cserép emlékplakettjeit vihették haza. Külön elismerést kaptak a legjobb mezőföldi előadók, de egyéb különdíjak is gazdára találtak.

2024-ben Mezőföld Virága címet nyertek:

I. korcsoport (7-10 éves korig)

- Tóth Szabolcs (Perkátai verbunk)
Bibrics Táncegyüttes - Zalaegerszeg
felkészítő tanár: Lipusz András

- Majoros Borbála - Tóth Anna (Mezőföldi páros ugrós)
Alba Regia AMI Csöröge csoportja - Székesfehérvár
felkészítő tanárok: Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert

- Szabó Eliza - Nagy Laura (Berzencei lassú és friss csárdás)
Zselic AMI - Szenna
felkészítő tanárok: Zóka Éva és Horváth Tibor

- Asztalos Csobán Levente - Kondora Bóbita (Gömöri lassú és friss csárdás)
Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes - Budapest
felkészítő tanárok: Asztalos-Kiss Zsuzsanna és Józsa Tamás

- Rácz Szabó Sarolta - Pető Zalán (Somogyi ugrós)
Urban Verbunk Junior - Gödöllő
felkészítő tanár: Tóth Judit

- Rákosa Balázs Boldizsár (Alapi kanásztánc és perkátai verbunk)
Alba Regia AMI Csöröge csoportja - Székesfehérvár
felkészítő tanárok: Majoros Róbert

II. korcsoport (10-14 éves korig)

- Farkas Réka - Horváth Zsombor (Nyárádmagyarósi forgatós és szöktetős)
Zselic Táncegyüttes - Szenna
felkészítő tanárok: Zóka Éva és Horváth Tibor

- Rudniczai Benedek (Sárközi verbunk)
Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola - Cece
felkészítő tanár: Görög Balázs

- Kovács Marcell (Bukovinai silladri)
Tatabányai Néptánc AMI - Tatabánya
felkészítő tanár: Szabó Tibor

- Lipusz Bendegúz (Zalai férfitáncok)
Generációk Táncegyüttes - Zalaegerszeg
felkészítő tanár: Lipusz András

- Pozderka Laura - Arany József (Hegyközi lassú és friss csárdás )
Alba Regia AMI Dödölle csoportja - Székesfehérvár
felkészítő tanárok: Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert

- Sebes László (Széki sűrű és ritka tempó
Forgórózsa Népművészeti Központ - Tatabánya
felkészítő tanár: Kiss Zoltán

- Gárdonyi Ádám (Felcsíki féloláhos és zsuka)
Alba Regia AMI Derce csoportja - Székesfehérvár
felkészítő tanár: Majoros Róbert

- Milisits Boglárka- Nagy Levente (Zselici ugrós és friss csárdás)
Zselic AMI - Szenna
felkészítő tanárok: Zóka Éva és Horváth Tibor

- Paulovics Bulcsú (Mezőföldi kanásztánc)
Pötörke Népművészeti Egyesület - Tata
felkészítő tanár: Keltai Gábor

- Topa Julianna (Sárközi lassú és friss)
Forgórózsa Népművészeti Központ - Tatabánya
felkészítő tanárok: P. Szolomayer Zsófia és Kiss Zoltán

- Szondi Koppány (Rábaközi dus)
Levendula AMI - Dunaföldvár
felkészítő tanár: Czuppon Péter

III. korcsoport (14-18 éves korig)

- Rácz Lora - Csery Péter Valter (Alapi ugrós és friss csárdás)
Alba Regia AMI Guba csoportja - Székesfehérvár
felkészítő tanárok: Fekete Krisztina és Majoros Andor

- Szabó Borbála - Szabó Áron (Zalai csárdás és gyors csárdás)
Generációk Táncegyüttes - Zalaegerszeg
felkészítő tanárok: Rácz Petra és Lipusz András

- Keresztes Lilla - Schveiger Krisztián (Nyárádmagyarósi forgatós és szöktetős)
Zselic Táncegyüttes - Szenna
felkészítő tanárok: Zóka Éva és Horváth Tibor

- Felvidéki András (Alapi kanász tánc)
Alba Regia AMI Derce csoportja - Székesfehérvár
felkészítő tanár: Majoros Róbert

- Borbás Rebeka - Mészáros Milán (Szilágysági csárdás és ugrálós)
Dobbantó Néptáncegyüttes - Szegvár és Jövőnkért Néptáncegyüttes - Szentes
felkészítő tanárok: Magyar Nóra és Bagi Ferenc

- Sápi-Tóth Sarolta - Taba Mátyás István (Bukovinai csárdás és silladri)
Urban Verbunk Junior - Gödöllő
felkészítő tanárok: Tóth Judit, Heiger József ésTaba Csaba

- Páli Piroska - Petes Dominik (Nyárádmagyarósi forgatós és szöktetős)
Zselic Táncegyüttes - Szenna
felkészítő tanárok: Zóka Éva és Horváth Tibor

- Lakatos László Leonárdó (Komáromi cigánytánc)
Hangfestő AMI - Réde / Eszterlánc Néptáncegyüttes - Réde
felkészítő tanárok: Baracs Zsoltné és Szabó Tibor

- Horváth Lilien - Vadányi Pongrác (Szilágysági lassú és friss csárdás)
Alba Regia AMI Derce csoportja - Székesfehérvár
felkészítő tanárok: Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert

- Rácz Szabó Csenge - Nagy Domonkos (Rábaközi lassú és friss csárdás)
Urban Verbunk Junior - Gödöllő
felkészítő tanárok: Heiger F. Fanni és Heiger józsef

IV. korcsoport (18 éves kortól)

- Páli Borbála - Szász Vilmos (Zselici csárdás és friss csárás)
Zselic Táncegyüttes - Szenna
felkészítő tanárok: Zóka Éva és Horváth Tibor

- Czuppon Péter (Visai sűrű magyar és korcsos)
Nagyvenyimi Táncegyüttes/Fóti Népművészeti Szakgimnázium
felkészítő tanár: Czuppon Péter

- Horváth Lili Lídia - Horváth Zalán Levente (Magyarózdi csárdás és sűrű csárdás)
Zselic Táncegyüttes - Szenna
felkészítő tanárok: Zóka Éva és Horváth Tibor

Szász Katalin, népi ékszerkészítő jóvoltából is bővült a különdíjak sora.

Különdíjak:

- „A Legjobb mezőföldi szóló produkcióért”: Felvidéki András
Alba Regia AMI Derce csoportja - Székesfehérvár

- „A Legjobb mezőföldi páros produkcióért”: Majoros Borbála - Tóth Anna
Alba Regia AMI Csöröge csoportja - Székesfehérvár

- „A rábaközi dus hiteles előadásáért”: Szondi Koppány
Levendula AMI - Dunaföldvár

- „A bukovinai táncok előadásáért”: Sápi-Tóth Sarolta - Taba Mátyás István
Urban Verbunk Junior - Gödöllő

- „A zselici táncok leghitelesebb tolmácsolásáért”: Páli Borbála - Szász Vilmos
Zselic Táncegyüttes - Szenna

- „A magyarózdi táncok előadásáért”: Horváth Lili Lídia - Horváth Zalán Levente
Zselic Táncegyüttes – Szenna

A verseny elsődleges célja – a korosztályok találkozása és a különböző táncműhelyek bemutatkozási lehetősége, hogy táncosaik felmérjék, hol is tartanak, milyen színvonalat képviselnek – sikeresen teljesült.

A XII. Mezőföld Virágai Szólótáncverseny az Alba Regia Táncegyesület szervezésében Székesfehérvár MJV Önkormányzata, az Csoóri Sándor Alap, az Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, valamint a Hagyományok Háza támogatásával valósulhatott meg.

Gratulálunk minden díjazottnak!

Találkozunk 2025 tavaszán a XIII. Mezőföld Virágai Szólótáncversenyen!

2024. március 13.
Tánc a filmvásznon, Szóbeszéd, Kocsmakvíz

A Tánc a filmvásznon című esteken neves koreográfusok, néprajzkutatók, gyűjtők, táncosok életéről vetítünk filmeket a Táncházban. 75 év után nem maradhatnak el a sztorizgatások, a pletykák tisztázása. A Szóbeszéd című beszélgetőműsor kiváló alkalom arra, hogy különböző generációk táncosai, zenészei, az együtteshez kötődő régi ismerősök találkozzanak, kötetlenül beszélgessenek egymással és a két műsorvezetővel, Juhász Zsófiával és Majoros Róberttel. Az est az ARTE75 kocsmakvízzel zárul. A helyszínen alakuló csoportok az Alba Regia Táncegyüttes történetével és a néptánccal kapcsolatos kérdések megválaszolásával bizonyíthatják, hogy mindent tudnak az elmúlt 75 évünkből.

Részletek…

2024. március 12.
Több mint száz versenyző és produkció a XII. Mezőföld Virágai szólótáncversenyen

A Kárpát-medence 128 versenyzője 83 produkcióval érkezik 2024. március 17-én, vasárnap a XII. Mezőföld Virágai szólótáncversenyre Székesfehérvárra, a Malom utcai Táncházba. Az Alba Regia Táncegyesület nem írt ki kötelező táncanyagot, a jelentkezők a magyar nyelvterület bármely dialektusából választhattak, de a szervezők elárulták, szívüknek tetsző lenne, ha minél több mezőföldi táncot láthatnának.

Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület szakmai támogatásával megvalósuló verseny elsődleges célja a korosztályok találkozása és a különböző – legyen az művészeti iskola keretében működő, vagy más, amatőr közösséghez tartozó – táncműhelyek bemutatkozási lehetősége, hogy a táncosok felmérjék, hol is tartanak, milyen színvonalat képviselnek.

Az Alba Regia Táncegyesület négy korcsoportban várta az ország gyermek, ifjúsági és felnőtt tánccsoportjainak táncosait a versenyre. A jelentkezők 20 településről érkeznek majd: Balatonszentgyörgy, Barcs, Budapest, Cece, Dunaföldvár, Gödöllő, Kakasd, Nagyatád, Nagyvenyim, Réde, Sárkeresztúr, Sármellék, Szalkszentmárton, Szegvár, Szenna, Székesfehérvár, Szigetvár, Tata, Tatabánya, Zalaegerszeg táncosai töltik meg március 17-én a Táncházat.

A versenyszámokat kéttagú zsűri értékeli: Busai Zsuzsanna Örökség Pedagógiai Díjas néptáncpedagógus, a jászberényi Viganó Alapfokú Művészeti Iskola néptáncpedagógusa, Örökös Aranygyöngyös Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, valamint Nyemcsok Pál Örökség Pedagógiai Díjas néptáncpedagógus, a szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes és a kozármislenyi Józsa Gergely Néptáncegyüttes tánctanára. Döntésük alapján osztják ki a „Mezőföld Virága” szólótáncosi díjakat. Azok a táncosok is elnyerhetik ezt a címet, akik az előző években már díjazottak voltak. Külön elismerést kapnak a legjobb mezőföldi előadók, de egyéb különdíjakat is kiosztanak majd.

A 12.30 órakor kezdődő rendezvény nyilvános, a nézők számára a részvétel ingyenes.

2024. március 11.
FELHÍVÁS: Csatlakozz önkéntes csapatunkhoz!

A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál 2024. augusztus 11–15-ig keresi önkénteseit Székesfehérváron.


Szabadságon leszel, de tennél valami hasznosat?
Diák vagy, de szerinted augusztusban pont jó lenne már valami jót cselekedni?
Jó vagy angolból?
Egyszerűen csak vágysz egy jó csapatra?
Alkalmasnak találod magad arra, hogy egy külföldi csapatot elgardírozz?

Ha ezek közül bármelyikre igen a válasz, akkor csatlakozz az Alba Regia Táncegyesület önkéntes csapatához!

Töltsd ki az alábbi linken található rövid kérdőívet és felvesszük veled a kapcsolatot. 

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdcIJlsrEfOm1ahooMTXdU9o_gW4aMOG8ctQuhP_LJIUvggsw/viewform

Itt jelölheted meg, hogy milyen önkéntes munkában számíthatunk rád a fesztiválon. 

Te döntesz, hogy

  • segíteni akarod a felvonuláson a menet haladását,

  • infopultozni szeretnél,

  • szórólapoznál,

  • segíteni akarsz a reggeliztetésnél,

  • ott szeretnél lenni segíteni, hogy gördülékeny legyen az ebédeltetés,

  • az esti programoknál vállalnál ügyeletet éjszakába nyúlóan,

  • a Zichy-színpad környékén lennél segítségünkre,

  • csoportkísérő lennél, mert ebben már van gyakorlatod is,

  • fotóznál, hogy a mi felületeinket színesítsd,

  • kifutófiú lennél, mert ami itt van, az ott kell, ami meg ott, az pont itt,

  • pakolnál, mert jó erőben vagy.

Jó, ha tudod: az önkéntesek nem fesztiválozni jönnek, tehát a szolgálat korábban kezdődik, mint maga a rendezvény. Alaposan gondold át a jelentkezésedet, mert amikor már dolgozunk, akkor nagyon nem oké, ha visszalépsz.

Amit kínálunk:

  • belépés a programokra,

  • fesztiválpóló,

  • a szolgálat mértékében étkezés,

  • védőital,

  • középiskolásoknak iskolai közösségi szolgálat leigazolása,

  • dolgozóknak valami teljesen más, amit a hétköznapokban megszoktak,

  • örök élmény,

  • barátságok,

  • bulik.

Amit kérünk:

  • ápolt megjelenés,

  • példamutatás,

  • pontosság,

  • rugalmasság.

Helyszínek: Táncház, Székesfehérvár belvárosa

Jelentkezésedhez a felület 2024. április 29., hétfő 23.55 óráig lesz nyitva. Utána indulnak a megkeresések és az interjúk. Május végéig kialakul a csapat, azután szeretnénk nektek felkészítő tréninget is tartani.

No, akkor hajrá!

2024. március 10.
Tavaszköszöntő táncház

Beköszöntött a tavasz a Malom utcai Táncházba is 2024. március 9-i szombatján.

„Malom utcai folkesték” című havi rendszerességű táncházi rendezvényünk kézműves foglalkozással vette kezdetét, ahol színes tavaszi asztaldíszeket készíthettek a gyerekek. 18.00 órától Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével tavaszköszöntő játékokkal, mondókákkal, énekekkel ismerkedhettek meg a kisgyermekek és szüleik.

Új állomásához érkezett „Csikóbál” elnevezésű programunk is. Ez alkalommal az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Dödölle csoportja oktatóikkal, Majorosné Szabó Veronikával és Majoros Róberttel vállalták a házigazda szerepét. Hegyközi táncbemutatójuk és tánctanításuk után moldvai mulatságra és egyéb táncos szórakoztató játékora invitálták a közönséget.

Táncházi rendezvénysorozatunk idei házigazdája, Németh Gergő irányításával folytatódott a januárban elkezdett magyarpalatkai tánctanítás.

A tavasz első táncházi mulatságára „Ocskay Rita és barátai” lettek megfogadva muzsikusként. Bonchidától Bonchidáig című koncertjükkel színesítették az est programját, majd a táncházi mulatságban mezőföldi, felcsíki, széki, mezőségi, székelyföldi, majd kalotaszegi rendeket húztak.

Táncházi rendezvényünket mintegy 250 fő táncolni vágyó tisztelte meg.

Programsorozatunk továbbra is Székesfehérvár MJV Önkormányzata, a Csoóri Sándor Alap, valamint a Hagyományok Háza támogatásával valósulhatott meg.

Legközelebbi táncházunkba 2024. április 13-án, szombaton várjuk közönségünket.

2024. február 26.
Tavaszköszöntő táncház

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, csikóbál, tánctanítás és táncházi mulatság – tavaszköszöntő táncházzal folytatódik az év a Malom utcában 2024. március 9-én, szombaton. Jegyek elővételben már kaphatók az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén.

Az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezi hagyományos táncházait az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal.

A Tavaszköszöntő táncház programja:

17.00 Kézműves foglalkozás – tavaszi asztaldísz készítése Pintérné Markovich Marcella irányításával
18.00 „Tavaszköszöntő” – népi gyermekjátszó Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével
19.15 „Csikóbál” – házigazda az Alba Regia AMI Dödölle csoportja
20.30 Magyarpalatkai tánctanítás III.
21.30 Koncert és táncházi mulatság

Házigazda: Németh Gergő
Muzsikál: Ocskay Rita és barátai

Belépőjegy: 1 200 Ft

A Tavaszköszöntő táncház belépőit elővételben az Alba Regia Táncegyesület jegyárusító felületén, a https://jegy.artefolk.hu oldalon, a rendezvény napján 16.30 órától a helyszínen vásárolhatják meg 1 200 Ft-os áron.

#csoorisandoralap

2024. február 25.
Ismét egy este együtt

Táncos mozi, újabb pletykák és izgalmas kérdések a Táncházban. A programok ideje alatt az analog://digital.arte75 kiállításunk is ismét megtekinthető.

2024. február 24-én, szombaton másodjára is megtelt a lelátó a Tánc a filmvásznon vetítése előtt: a táncházmozgalom elindulását bemutató filmvetítéssel folytatódott az ARTE szakmai sorozata.

A Szóbeszéd újabb vendégei a ‘80-as, ‘90-es évek meghatározó ARTE-s egyéniségei voltak: Csaba Krisztina, Ritter Andrea, Majoros Andor, Gálber Attila (Glazu), Hahn-Kakas István (Öcsi) és Kulcsár Imre (Jimmy). Egy újabb “nagy csapat”, akik mind maradtak szorosan a néptánc közelében művészeti vezetőként, koreográfusként, néptáncpedagógusként.

A helyszínen alakuló csoportok a táncegyüttes történetével és a néptánccal kapcsolatos kérdések megválaszolásával - Majoros Andor vezetésével - most is bizonyíthatták, hogy mindent tudnak az elmúlt 75 évünkből.

2024. február 11.
„A-a-a, a farsangi napokban...”

2024. február 10-én, szombaton újra nagy létszámú közönséggel búcsúzott a farsangi időszaktól az Alba Regia Táncegyesület havi rendszerességű táncházában, a Malom utca 6. szám alatt.

A kézműves foglalkozás során a kisgyermekes családok kezei között izgalmas busó maszkok születtek Pintérné Markovich Marcella segítségével. 18.00 órától Bókáné Zemancsek Edit vezetésével farsangi játékokkal, mondókákkal és énekekkel ismerkedve mulattak meg az ötletesnél ötletesebb jelmezekbe bújt kisgyermekek sok-sok tánccal fűszerezve természetesen szüleik bevonásával.

„Csikóbál” néven tavaly novemberben indított programunk mostani házigazdája az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Derce csoportja volt oktatóik, Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert mentorálásával. Szilágysági táncbemutatójuk és tánctanításuk után fánkevő versenyre, egyéb farsangi szórakoztató játékokra invitálták a jelmezbe öltözött közönséget.

Az este a januárban elkezdett magyarpalatkai tánctanítással folytatódott, melyet széki, kalotaszegi és székelyföldi táncrendek követtek.

Malom utcai folkesték című táncházi rendezvénysorozatunk házigazdája az Alba Regia Táncegyüttes ifjú táncosa, Németh Gergő volt.

A programsorozat Székesfehérvár MJV Önkormányzata, a Csoóri Sándor Alap, valamint a Hagyományok Háza támogatásával valósulhatott meg.

Legközelebb március 9-én, szombaton várjuk táncos kedvű érdeklődőinket a tavasz első táncházába.

2024. február 6.
XII. Mezőföld virágai szólótáncverseny

FELHÍVÁS
XII. MEZŐFÖLD VIRÁGAI SZÓLÓTÁNCVERSENY

2024. március 17., vasárnap
TÁNCHÁZ – 8000 Székesfehérvár, Malom u. 6.

Szervező:
Alba Regia Táncegyesület

A találkozó céljai:

Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület szakmai támogatásával megvalósuló verseny elsődleges célja a korosztályok találkozása és a különböző táncműhelyek – legyen az művészeti iskola keretében működő, avagy más amatőr közösséghez tartozó – bemutatkozási lehetősége, hogy a táncosok felmérjék, hol is tartanak, milyen színvonalat képviselnek.

A versenyre várjuk az ország és Kárpát-medence gyermek, ifjúsági és felnőtt tánccsoportjainak táncosait, akik négy korcsoportban mutatkozhatnak be, egyéni és páros kategóriában:

I. korcsoport: 10 éves korig (2014. 01. 01. után születettek)
II. korcsoport: 11–14 éves korig (2010. 01. 01. – 2013. 12. 31.)
III. korcsoport: 15–18 éves korig (2006. 01. 01. – 2009. 12. 31.)
IV. korcsoport: 18 év felett (2005. 12. 31. előtt születettek)

Páros táncok esetében az idősebb táncos korcsoportjában versenyeznek.

Nem írunk ki kötelező táncanyagot, így csak egy produkciót kell eltáncolni, melyet a magyar nyelvterület bármely dialektusából választhatnak. Szívünknek tetsző lenne, ha minél több mezőföldi táncot láthatnánk.
A kiírás szerint a bemutatott improvizált tánc az I-es korosztályban 1,5, a többi korosztályban 2 perc. 

Egyszerre csak egy produkció mutatkozhat be, akkor is, ha a táncosok ugyanazt a táncanyagot táncolják ugyanarra a zenére.

A szervezők ebben az évben is központi zenekart kértek fel a táncos produkciók kíséretére, a székesfehérvári Galiba zenekar fogja ellátni a zenei kiszolgálást. Aki szeretné az ő kíséretüket kérni, a jelentkezési felületre kérjük mp3 formátumban (max. 100 MB terjedelemben) csatolni a koreográfia zenéjét.

Aki nem küld előre zenét, el kell fogadnia azt, amit a zenekar a helyszínen improvizál, egyeztetés azonban mindenképpen szükséges.

A versenyszámokat kéttagú zsűri, Busai Zsuzsanna és Nyemcsok Pál értékeli. Döntésük alapján osztjuk ki a „Mezőföld Virága” szólótáncosi díjakat. Azok a táncosok is elnyerhetik ezt a címet, akik az előző években már díjazottak voltak. Külön elismerést kapnak a legjobb mezőföldi előadók, de lesznek egyéb különdíjak is.

Jelentkezés feltételei:

A jelentkezés hiánytalan kitöltése az alábbi internetes felületen:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdwdphJbOx32BIpureaIOOEsdym_N983uNCx5w8oEs8Ki11CA/viewform 

A jelentkezési határidő lejártával e-mail-ben értesítjük a versenyzőket (felkészítőiket) a jelentkezési felületen megadott címen a további részletekről.

Jelentkezési határidő: 2024. március 1., péntek 24.00 óra

Nevezési díj: 3 000 Ft/fő

A páros táncoknál a kísérőkre nem vonatkozik a nevezési díj, csak abban az esetben, ha mindketten versenyzőként indulnak.

A jelentkezési határidő eltelte után nem áll módunkban újabb jelentkezéseket elfogadni. Összesen 85 produkciót tudunk fogadni a jelentkezések időrendi sorrendjét figyelembe véve.

A jelentkezés beérkezésekor egy elektronikus díjbekérő számlát küld a Szervező a jelentkezési felületen megadott email címre, melyen feltünteti az átutaláshoz szükséges adatokat: bankszámlaszámunkat, fizetési határidőt. A jelentkezés, csak a regisztrációs díj befizetése után válik véglegessé és teljessé.

A befizetés határideje: 2024. március 8., péntek

Bővebb információ:
Táncház – 8000 Székesfehérvár, Malom u. 6.
(22) 312-795, (30) 331-23-43
majorosandor@gmail.com

Kellemes felkészülést kívánnak a szervezők!

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

2024. február 5.
Tánc a filmvásznon, Szóbeszéd, Kocsmakvíz

A Tánc a filmvásznon című esteken neves koreográfusok, néprajzkutatók, gyűjtők, táncosok életéről vetítünk filmeket a Táncházban. 75 év után nem maradhatnak el a sztorizgatások, a pletykák tisztázása. A Szóbeszéd című beszélgetőműsor kiváló alkalom arra, hogy különböző generációk táncosai, zenészei, az együtteshez kötődő régi ismerősök találkozzanak, kötetlenül beszélgessenek egymással és a két műsorvezetővel, Juhász Zsófiával és Majoros Róberttel. Az est az ARTE75 kocsmakvízzel zárul. A helyszínen alakuló csoportok az Alba Regia Táncegyüttes történetével és a néptánccal kapcsolatos kérdések megválaszolásával bizonyíthatják, hogy mindent tudnak az elmúlt 75 évünkből.

Részletek…

2024. február 2.
A tánc világnapja az Alba Regia Táncegyüttessel

Ismét különleges összeállítással készül az Alba Regia Táncegyüttes a tánc világnapjára 2024. április 28-án, vasárnap a székesfehérvári Vörösmarty Színházban: a 75 év legjobb koreográfiái egy műsorban, több generációval, 100 táncossal és élőzenével.

Részletek…

2024. január 29.
Farsangi táncház

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, csikóbál, tánctanítás és táncházi mulatság – farsangi táncházzal folytatódik az év a Malom utcában 2024. február 10-én, szombaton. Jegyek elővételben már kaphatók az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén.

Az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezi hagyományos táncházait az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal.

A Farsangi táncház programja:

17.00 Kézműves foglalkozás – busó maszk készítése Pintérné Markovich Marcella irányításával

18.00 „A-a-a, a farsangi napokba…” – népi gyermekjátszó Bokáné Zemancsek Edit vezetésével
Kérjük, a gyermekek jelmezben érkezzenek!

19.15 „Csikóbál” – házigazda az Alba Regia AMI Derce csoportja

20.30 Magyarpalatkai tánctanítás II.

21.30 Táncházi mulatság
Házigazda: Németh Gergő
Muzsikál a Galiba zenekar.

A Farsangi táncház belépőit elővételben az Alba Regia Táncegyesület jegyárusító felületén, a https://jegy.artefolk.hu oldalon, a rendezvény napján 16.30 órától a helyszínen vásárolhatják meg 1 200 Ft-os áron.

#csoorisandoralap

2024. január 21.
75 éves az Alba Regia Táncegyüttes

Az Alba Regia Táncegyüttes számára igazán különleges a 2024-es év: az 1949 óta működő, Európa-díjas táncegyüttes 75 éves jubileumához érkezett, amit egy egész éven át ünnepel rengeteg programmal, előadással, meglepetéssel. Bemutatják jelenlegi munkáikat és visszanyúlnak a gyökerekhez, emlékeznek, tisztelegnek azok előtt, akik lehetővé tették, hogy az ARTE több mint 400 táncossal még mindig a legreprezentatívabb együttes legyen Székesfehérváron.

Sercegő bakelitről szóló népzene, a táncterem falán kiállított viseletbe a cikázó fényekben bele-belebújó táncosok, a vitrinekben megjelenő, a térbeli mesekönyvek varázslatos világát idéző papírbábok és előadásrészletek lépcsőn, falon, talpak alatt és fejek fölött. Ez a különleges tárlat fogadja a látogatót, aki belép a Táncház ajtaján. Az analog://digital.arte75 című kiállítás megnyitójával kezdődött meg a 75 éves Alba Regia Táncegyüttes jubileumi éve a Malom utcában szombaton este. A tárlat megnyitóját megelőzően tartott sajtótájékoztatót az Alba Regia Táncegyesület elnöke, Juhász Zsófia és a táncegyüttes művészeti vezetője, Majoros Róbert. Az eseményen jelen volt Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András is.

„Isten éltesse a 75 éves Alba Regia Táncegyüttest és mindazokat, akik ennek a közösségnek a múltban bármikor tagjai voltak és azokat, akik ma is az Alba-családot alkotják. Büszke lehet az a város, ahol a magyar kultúra napjához közeledve egy 75 éves közösség tagjait köszöntheti.” – köszöntötte az ünnepltet dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere hozzátette, ez a közösség egy mozgalom is Székesfehérvár kulturális életében, hiszen programjaikkal, táncoktató műhelyeikkel, előadásaikkal, táncházaikkal rengeteg embert szólítanak meg, akik valamilyen módon bekapcsolódnak az egyesület tevékenységébe. Erről tanúskodik a ma megnyíló kiállítás, és erről szólnak majd az év rendkívül izgalmasnak, színesnek érkező programjai itt, az Alba Regia Táncegyüttes otthonában, a Táncházban és városszerte. Közülük kiemelte a Székesfehérvári Királyi Napok programsorozatát, amelyben idén ismét nemzetközi lesz a néptáncfesztivál - tette hozzá. 

A hagyományőrzés, a néptánc állandó, de szeretnénk azt is megmutatni ezzel a kiállítással és az egész éves programmal táncosaink és a nagyvilág felé, hogy mindez megjelenhet más keretek között, felhasználva a XXI. század adta modern technikai lehetőségeket - mondta Juhász Zsófia, a 30 éves Alba Regia Táncegyesület elnöke. Hozzátette, ez a kiállítás így, egyben legközelebb júniusban, a finisszázson lesz látogatható, de az ARTE meghirdetett eseményeinek alkalmával részleteiben többször is látható lesz.

Egy 75 éves együttes múltja előtt nagyon szépen lehet tisztelegni egy kiállítással, amelyen megjelennek helyszínek, fellépések, egykor volt elődök és jelenlegi tagok, koreográfiák. Ez nem múltba tekintés, hanem annak a bemutatása, hogy bár elmúlt hét és fél évtized, de a hit, a lelkesedés, a tánc és a hagyományok tisztelete folyamatosan öröklődik a táncos generációk között. Szerencsések vagyunk, mert a táncegyüttes korábbi művészeti vezetőjének, Botos Józsefnek köszönhetően hatalmas képarchívummal rendelkezünk, amelyből könnyen lehetett válogatni. Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője hozzátette, a megjelenítésben szerettek volna valami újat hozni, ezért is használták a legújabb digitális technikát.

A rendhagyó tárlat nem klasszikus módon mutatja be az Alba Regia Táncegyüttes elmúlt 75 évét. Olyan pillanatokat, helyzeteket emel ki az együttes életéből, melyek valamiért különlegesek, emlékezetesek, fontosak az ARTE számára. Mindezt a mai kornak megfelelő vizuáltechnikai megoldásokkal, melyben a tradíció és a modernitás harmonikusan egyesül.

Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ

További jubileumi programjaink: ARTE75

2024. január 20.
ARTE75

Az Alba Regia Táncegyüttes számára igazán különleges a 2024-es év: az 1949 óta működő, Európa-díjas táncegyüttes 75 éves jubileumához érkezett, amit egy egész éven át ünnepelni fog rengeteg programmal, előadással, meglepetéssel. Bemutatják jelenlegi munkáikat és visszanyúlnak a gyökerekhez, emlékeznek, tisztelegnek azok előtt, akik lehetővé tették, hogy az ARTE több mint 400 táncossal még mindig a legreprezentatívabb együttes legyen Székesfehérváron.

A felejthetetlen jubileumi időutazás 2024. január 20-án, szombaton 18 órakor kezdődik Székesfehérváron, a Malom utcai Táncházban az analog://digital.arte75 című kiállítás megnyitójával. Majoros Róbert művészeti vezető rendhagyó tárlata nem klasszikus módon mutatja be az Alba Regia Táncegyüttes elmúlt 75 évét. Olyan pillanatokat, helyzeteket emel ki az együttes életéből, melyek valamiért különlegesek, emlékezetesek, fontosak az ARTE számára. Mindezt a mai kornak megfelelő vizuáltechnikai megoldásokkal, melyben a tradíció és a modernitás harmonikusan egyesül. Ez a kiállítás így, egyben csak januárban, a megnyitó napján és júniusban, a finisszázson lesz látogatható, de az ARTE meghirdetett eseményeinek alkalmával részleteiben többször is látható lesz.

Az ünnepi programsorozat következő állomásai is sok izgalmat ígérnek.

75 év után nem maradhatnak el a sztorizgatások, a pletykák tisztázása. A Szóbeszéd című beszélgetőműsor és kvízjáték kiváló alkalom arra, hogy különböző generációk táncosai, zenészei, az együtteshez kötődő régi ismerősök találkozzanak, kötetlenül beszélgessenek egymással és a két műsorvezetővel, Juhász Zsófia elnökkel és Majoros Róbert művészeti vezetővel.

A Tánc a filmvásznon című esteken neves koreográfusok, néprajzkutatók, gyűjtők, táncosok életéről vetítenek filmeket, melyek után a vendégek kocsmakvízen tesztelhetik tudásukat a hallottakról.

A szakmai munka az együttesnél töretlen. Februárban folytatódik a Mesenép interaktív társas-tánc-játék sikersorozata, márciusban a Petőfi Sándor ihlette Verslábak című előadást Székesfehérváron és Siófokon is láthatja a közönség. A már ismert produkciók mellett újabb táncszínházi bemutatóval készülnek a családok számára: Kricsár Kamill színművész rendezésében, Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert vezetésével az Álruhás királylány című gyerekdarabot próbálja az ARTE ARAMI tehetséggondozó csoportja. Hamarosan a Tánc világnapi gálára is megkezdik a jegyértékesítést.

A Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezik hagyományos táncházaikat az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal.

A budapesti Hagyományok Háza Fókuszban a koreográfusok előadás-sorozatában a színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait állítják középpontba. Az ARTE jubileumi évének nagy szenzációja lesz, hogy ezen a bemutatón Botos József és Majoros Róbert koreográfiáit nézheti meg a közönség egy műsorban az Alba Regia Táncegyüttes előadásában.

Öt évvel ezelőtt hatalmas sikert aratott az a délután, amit a Táncházban annak szenteltek, hogy az ARTE családjai mutatkozzanak be, így az egyesület úgy döntött, Családban maradt címmel idén is lehetőséget adnak a szülőknek, nagyszülőknek, hogy gyermekeikkel, unokáikkal álljanak egy színpadon.

Az egész évet átívelő programsorozatban természetesen a Senior csoport is részt vesz: a Felsővárosi Közösségi Házban idén is megrendezik a Katalin-napi bált, valamint felelevenítenek egy korábbi ARTE-hagyományt, a Felsővárosi lakodalmat is.

2024 nem csak a jubileum miatt különleges a táncegyüttes számára. A néptáncfesztivál idén ismét nemzetközi lehet! És hogy mit ígér az ARTE? Nagyszínpadi bemutatkozásokat, színpompás felvonulásokat, a Táncházban a gasztro-folkesteket, utcai táncházakat és utcazenét, pezsgést, remélik, jó meleget, barátságokat és szerelmeket.

#csoorisandoralap #nka #nemzetikulturalisalap #fesztivaltamogatas #kulturatamogatas

2024. január 19.
Kocsmakvíz I.

A Tánc a filmvásznon és a Szóbeszéd programjaink után indulhat a Kocsmakvíz!

A helyszínen alakuló csoportok az Alba Regia Táncegyüttes történetével és a néptánccal kapcsolatos kérdések megválaszolásával bizonyíthatják, hogy mindent tudnak az elmúlt 75 évünkből.

A kocsmakvíz moderátora: Majoros Andor 

Időpont: 2024. január 27., szombat 20.00 óra

Helyszín: Táncház (Székesfehérvár, Malom utca 6.)

A program ingyenes és sajtónyilvános. 

#csoorisandoralap #nka #nemzetikulturalisalap #fesztivaltamogatas #kulturatamogatas

2024. január 14.
„Ez újesztendőre…”

Igen szép létszámú táncra vágyó közönséggel vette kezdetét a 2024-es táncházi évadunk január 13-án a Malom utca 6. szám alatt.

A kézműves foglalkozás során Pintérné Markovich Marcella segítségével a kisgyermekes családok újévi szerencsehozó bukszát készíthettek, majd Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével újévi játékokkal, népszokásokkal, mondókákkal és énekekkel ismerkedhettek meg.

Újévi táncházi programunk magyarpalatkai tánctanítással folytatódott, melyet az est további részében széki, mezőföldi, szilágysági és kalotaszegi táncrendek követtek a Galiba zenekar muzsikájára. Az est házigazdája az Alba Regia Táncegyüttes ifjú táncosa, Németh Gergő volt.

Az Alba Regia Táncegyesület „Malom utcai folkesték” című táncházi sorozatának évadnyitó programján mintegy 200 fő látogató vett részt.

A rendezvény Székesfehérvár MJV Önkormányzata, a Csoóri Sándor Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Hagyományok Háza támogatásával valósult meg.

Farsangi táncházunkba várjuk legközelebb kedves vendégeinket 2024. február 10-én, szombaton.

2024. január 13.
Folytatódik a néptáncműhely

FELNŐTT NÉPTÁNCMŰHELY KEZDŐ ÉS HALADÓ TÁNCOSOKNAK

Az Alba Regia Táncegyesület egy olyan néptáncműhelyt indít, ahova bárki csatlakozhat, akár táncos előélet nélkül is.

Egyre gyakrabban találkozunk a közösségi oldalakon olyan megkeresésekkel, hogy szeretnének táncolni, kipróbálni magukat ebben a műfajban, mozogni, a Táncház közelében lenni, és a „nagy ARTE család” tagjaként hozzánk tartozni. Azt gondoljuk, hogy formálódhat egy közösség, akik rendszeresen járnak majd, de nem akarjuk kizárni azokat sem, akik egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudnak minden alkalommal részt venni a foglalkozáson. Ezért nem tanfolyamot indítunk, hanem egy műhelyt, ahová bármikor csatlakozhat bárki.

Egy kurzus tíz alkalom, minden kurzus egy-egy tájegység adott táncainak anyagával foglalkozik az alapoktól kezdve. Egy-egy kurzus befejeztével indul a következő, így lehetőség van arra, hogy mindenki igényeinek megfelelően eldöntse, mekkora „szeletet” szeretne a Kárpát-medence tánckincseiből.

A tánctanítás folyamatos párcserével zajlik, viszont előny, ha párok jelentkeznek.

A tanfolyam helyszíne: Táncház – 8000 Székesfehérvár, Malom utca 6.

A második kurzus táncanyaga: szilágysági táncok

A második kurzus indulása: 2024. február 14., szerda

Gyakoriság: heti egy alkalom, szerdánként 18.30–20.00 óra (90 perc)

Akiknek ajánljuk: kezdő és újrakezdő táncosok

Célunk: szeretnénk, ha magabiztos alapokat kapnának a résztvevők az adott táncanyag táncaiból, és a megszerzett tudást a táncházak alkalmával bátran tudnák alkalmazni. Nem titkolt szándékunk, hogy kialakuljon egy olyan közösség, akik szívesen csatlakoznának hozzánk, és a tánchagyományok által tartalmas szabadidős elfoglaltságot találnának magunknak.

Amit hozz magaddal:

  • Lányoknak: kötelező váltócipő, ami lehet karaktercipő, vagy bőrtalpú lábbeli kényelmes sarokkal. Próbaruhának kényelmes felső és egy pörgős, bő szoknya (alá esetleg leggings, vagy sort).

  • Fiúknak: kötelező váltócipő, ami lehet karaktercipő, vagy bőrtalpú, „elegáns” lábbeli. Próbaruhának kényelmes felső és tréning nadrág, mely nem korlátozza a mozgást.

  • Bőséges innivaló, lehetőleg víz.

A műhely vezetői:
Sipos Dániel néptáncpedagógus, az Alba Regia Táncegyüttes tagja és
Kneifel Andrea, az Alba Regia Táncegyüttes tagja

A kurzust minimum 20 fő jelentkező esetén tudjuk indítani.
Maximális létszám: 40 fő

A kurzus (10 alkalom) részvételi díja: 30 000 Ft/fő

Jelentkezés módja: A jelentkezés kizárólag az Alba Regia Táncegyesület honlapján, az alábbi linken található jelentkezési felületen történik:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfoamEQ2sKn3BTyjwGilLMJXKgrcPkj5usmuXpMRROhu9rXZg/viewform

Jelentkezés határideje: 2024. február 1., csütörtök

Fizetés módja: a jelentkezési lap beérkezésekor elektronikus díjbekérő számlát küldünk a jelentkezési felületen megadott e-mail-címre, melyen feltüntetjük az átutaláshoz szükséges adatokat: bankszámlaszámunkat, fizetési határidőt. A jelentkezés csak a részvételi díj befizetése után válik véglegessé és teljessé.

Bővebb információ: 
Majoros Andor
+3630/331-2343
majorosandor@gmail.com

2024. január 11.
Tánc a filmvásznon I.

A Tánc a filmvásznon című esteken neves koreográfusok, néprajzkutatók, gyűjtők, táncosok életéről vetítenek filmeket, melyek után a vendégek kocsmakvízen tesztelhetik tudásukat a hallottakról.

A Mundruc című, 1997-ben készült 24 perces dokumentumfilmet 2024. január 27-én, szombaton 18 órakor láthatja a közönség a Malom utcai Táncházban. Sztanó Hédi rendezésében Mátyás István „Mundruc”, a különleges tehetséggel megáldott erdélyi paraszttáncos és dr. Martin György barátságának állítanak emléket, valamint bemutatják az erdélyi Magyarvista falu egykor gazdag táncéletét is.

Rendező: Sztanó Hédi
Operatőr: Dénes Zoltán

Az esemény ingyenes és sajtónyilvános.

A program megvalósítását a Csoóri Sándor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Hagyományok Háza és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta.

#csoorisandoralap #nka #nemzetikulturalisalap #fesztivaltamogatas #kulturatamogatas

2024. január 10.
Szóbeszéd és kvíz I.

75 év után nem maradhatnak el a sztorizgatások, a pletykák tisztázása.
A Szóbeszéd című beszélgetőműsor és kvízjáték kiváló alkalom arra, hogy különböző generációk táncosai, zenészei, az együtteshez kötődő régi ismerősök találkozzanak, kötetlenül beszélgessenek egymással és a két műsorvezetővel, Juhász Zsófia elnökkel és Majoros Róbert művészeti vezetővel.

Részletek…

2024. január 09.
Szóbeszéd és Tánc a filmvásznon

Az Alba Regia Táncegyüttes 75 éves jubileumához érkezett, amit egy egész éven át ünnepelni fog rengeteg programmal, előadással, meglepetéssel. A rendhagyó analog://digital.arte75 kiállítás megnyitója után az ünnepi programsorozat következő állomásai – a Szóbeszéd és a Tánc a filmvásznon című estek – is sok izgalmat ígérnek.

A Tánc a filmvásznon című esteken neves koreográfusok, néprajzkutatók, gyűjtők, táncosok életéről vetítenek filmeket, melyek után a vendégek kocsmakvízen tesztelhetik tudásukat a hallottakról.

A Mundruc című, 1997-ben készült 24 perces dokumentumfilmet 2024. január 27-én, szombaton 18 órakor láthatja a közönség a Malom utcai Táncházban. Sztanó Hédi rendezésében Mátyás István „Mundruc”, a különleges tehetséggel megáldott erdélyi paraszttáncos és dr. Martin György barátságának állítanak emléket, valamint bemutatják az erdélyi Magyarvista falu egykor gazdag táncéletét is.

75 év után az Alba Regia Táncegyüttesnél sem maradhatnak el a sztorizgatások, a pletykák tisztázása. A Szóbeszéd című beszélgetőműsor és kvízjáték kiváló alkalom arra, hogy különböző generációk táncosai, zenészei, az együtteshez kötődő régi ismerősök találkozzanak, kötetlenül beszélgessenek egymással és a két műsorvezetővel, Juhász Zsófia elnökkel és Majoros Róbert művészeti vezetővel.

Az első Szóbeszéd 2024. január 27-én, szombaton 18.30 órakor kezdődik a Táncházban Bécsiné Krämer Ágnes, Gazdag Béla, Kneifel Imre, Kurucz Pál, Kurucz Zsuzsa és Török Sándor vendégekkel.

A programok ingyenesek és sajtónyilvánosak.

2024. január 6.
analog://digital.arte75 – rendhagyó kiállítás nyílik a Táncházban

Az Alba Regia Táncegyüttes számára igazán különleges a 2024-es év: az 1949 óta működő, Európa-díjas, székesfehérvári táncegyüttes 75 éves jubileumához érkezett, amit egy egész éven át ünnepelni fog rengeteg programmal, előadással, meglepetéssel. Az első jubileumi rendezvényük az analog://digital.arte75 című kiállítás lesz, melynek megnyitóját 2024. január 20-án, szombaton 18 órakor tartják a Malom utcai Táncházban.

Részletek…

#csoorisandoralap #nka #nemzetikulturalisalap #fesztivaltamogatas #kulturatamogatas

2024. január 4.
Újévi táncház

Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, csikóbál, tánctanítás és táncházi mulatság – újévi táncházzal indul az év a Malom utcában 2024. január 13-án, szombaton. Jegyek elővételben már kaphatók az Alba Regia Táncegyesület jegyértékesítő felületén.

A táncház nemcsak a mozgásról és a zenei ritmusokról szól, hanem az összetartozás, a közösségi kultúra és a hagyományok ápolásának eszköze is. Az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezi hagyományos táncházait az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal. 2024. január 13-án, szombaton Újévi táncházba várják a vendégeket.

A kisgyermekes családok 17 órától újévi szerencsehozó bukszát készíthetnek Pintérné Markovich Marcella irányításával, majd 18 órától „Ez újesztendőre…” címmel népi gyermekjátszón vehetnek részt Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével.

Az est folyamán 19.30 órától új tánctanítás indul, a résztvevők ezúttal a magyarpalatkai táncokkal ismerkedhetnek meg, majd 20.30 órakor táncházi mulatság kezdődik Németh Gergő házigazdával és a Galiba zenekarral.

Az Újévi táncház belépőit elővételben az Alba Regia Táncegyesület jegyárusító felületén, a https://jegy.artefolk.hu oldalon, a rendezvény napján 16.30 órától a helyszínen vásárolhatják meg 1 200 Ft-os áron.

#csoorisandoralap

2023. december 20.
ARTE ARAMI Ovi és Töpörtyű karácsony

Igazi karácsonyi hangulatot varázsolt a Táncház falai közé az ARTE ARAMI Ovi I., Ovi II. és Töpörtyű csoportja.

A gyerekeket szüleikkel együtt invitáltuk kézműves foglalkozásra, csodaszép alkotások kerültek ki a piciny kezek közül, melyek a Táncház udvarán álló karácsonyfát díszítik.

A művészeti iskola Csöröge, Dödölle, Guba, Derce és Junior csoportjának tagjai adtak ízelítőt idei rendhagyó ünnepi műsorukból a legkisebbeknek. És bizony dalra fakadtak a pedagógusok is.

A délután közös uzsonnával és rögtönzött táncházzal zárult.

További képek: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=www.artefolk.hu&set=a.861596732637266

2023. december 20.
Januárban folytatódik az ARTE Ovi

Az Alba Regia Táncegyesület a 2023/2024-es tanévben elindította néptánccsoportjait óvodás korú gyermekek részére.

Az ARTE Ovi I. és ARTE Ovi II. foglalkozásokra 3–6 éves korú leánykák és legénykék jelentkezhettek, akik imádnak mozogni, táncolni, szerepelni, szeretnek énekelni és mondókákat skandálni. Mindezt egy igazán vidám és szerethető, kedves kis közösségben tehetik majd a magyar népi játékok mozdulat-, ritmus- és dallamvilágát megismerve Kneifelné Laczkó Krisztina segítségével.

A foglalkozások a 2023/2024-es tanév második félévében is folytatódnak. A fél évre szóló bérlet ára 25 000 forint, melynek befizetése a jelentkezési lap beküldése után kiküldött díjbekérő alapján, utalással történik.

Az online jelentkezési felületek az alábbi linkeken érhetők el.

ARTE Ovi I.
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfis4c3U5dQcL_pIJz5DsU6AR4DsRkGGgl8oX1QpjxZHaH9eA/viewform

ARTE Ovi II.
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeWdnotk7VqzE-Ixa5D5X3bFaVRemxuIWJzTMqafpQiBjxKGw/viewform

A csoport minimum 15 bérlet vásárlása esetén indul el, a foglalkozás befogadóképessége 30 fő/alkalom. A teremben váltócipő használata kötelező, a lányoknak pörgős szoknyát kell viselniük.

„Ha szorgalmas és kitartó leszel, első osztályos korodra már az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskolában folytathatod a magyar néptáncot.” – ígérik táncra buzdítva a gyermekeket.

Általános szerződési feltételek

Korábbi híreink:
ARTE Tipegő és ARTE Ovi I.
ARTE Ovi II.

#csoorisandoralap

2023. december 3.
Mikulás táncház

2023. december 2-án, szombaton újra izgatott gyerekseregtől volt hangos a Malom utcai Táncház.

17.00 órától kezdődően karácsonyfadíszek készítésével várták Mikulást a kisgyermekes családok Pintérné Markovich Marcella irányításával. 18.00 órától Bókáné Zemancsek Edit vezetésével téli, Mikulás-váró játékokkal, mondókákkal és énekekkel ismerkedhettek meg. Miután az Alba Regia AMI Töpörtyű csoportjának közreműködésével megérkezett a „Jóságos Nagyszakállú”, a legénykék és leánykák énekekkel, versikékkel kedveskedtek az „Öregnek”, aki természetesen szaloncukorral, mandarinnal ajándékozta meg a vállalkozó szellemű gyermeksereget.

Negyedik, egyben utolsó állomásához érkezett a szeptemberben elkezdett nagyecsedi táncok tanítása programunk. Az Alba Regia Táncegyesület által szervezett, tíz alkalomból álló felnőtt néptánckurzus résztvevői egy kis bemutatóval kedveskedtek a közönségnek a tanult jobbágytelki táncanyagból.

Az év utolsó táncházi mulatsága széki, mezőföldi, kalotaszegi, mezőségi és szilágysági táncokkal folytatódott továbbra is a Galiba zenekar muzsikájára.

Látogatóink száma elérte a 200 főt.

„Malom utcai folkesték” című programunk Székesfehérvár MJV Önkormányzata, a Csoóri Sándor Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Hagyományok Háza támogatásával valósult meg.

Várunk mindenkit szeretettel a 2024. év első táncházába is január 13-án.

#csoorisandoralap

Galéria

2023. december 2.
Jobbágytelki tánctanfolyam

A Hagyományok Háza támogatásával 2023. szeptember 20-án indult útjára az a hiánypótló, 10 alkalomból álló néptánckurzus, ahol Fejér vármegyei táncosok és táncot tanulni vágyó felnőttek ismerkedhettek meg mélyebben a jobbágytelki párostáncokkal Sipos Dániel néptáncpedagógus, és segítője, Kneifel Andrea, az Alba Regia Táncegyüttes táncosai irányításával.

A tanfolyam végeztével a kurzus résztvevői a 2023. december 2-i Malom utcai folkesték táncházi programján mutathatták be a tanult táncanyagot a Galiba zenekar muzsikájára.

A program sikerét igazolja, hogy 2024 februárjától újabb 10 alkalmas tánckurzust hirdethetünk meg szilágysági táncanyagból.

2023. december 2.
„Egy kis hazai”

2023. december 2-án sikeresen zárult az Alba Regia Táncegyesület „Egy kis hazai” elnevezésű, négy szakmai programból álló továbbképzése, melynek a Malom utcai Táncház adott otthont a Székesfehérváron.

Szűkebb hazánk, Mezőföld táncaival és azok tanítási módszertanával sikerült alaposabban megismertetni Fejér vármegyei néptáncegyüttesek vezetőit. Pesovár Ferenc néprajzkutató Fejér vármegyei (Alap, Jenő, Perkáta, Mezőkomárom, Pákozd, Soponya) gyűjtései szolgáltak az oktatás alapanyagául. A tánchagyományok felgyűjtésében és utógondozásában jelentős szerepet töltött be az Alba Regia Táncegyesület. Leghitelesebb formában Magyarországon a székesfehérvári Örökség nívódíjas táncos házaspár, az Alba Regia Táncegyüttes vezetői Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert, valamint Molnár Gábor, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti asszisztense tanították.

„FolkMalom II.” – országos hatókörű néptáncos szakmai továbbképzés sorozat programja a Nemzeti Kulturális Alap Népművészet Kollégiumának és a Hagyományok Háza támogatásával valósult meg. 

2023. november 29.
Felhívás: ARTE néptánctábor

FELHÍVÁS
2024. június 24–28.
ARTE néptánctábor
Alba Regia Táncegyesület – Balatonszemes

A jelentkezés előtt olvassák a táborra vonatkozó ÁSZF-et (https://artefolk.squarespace.com/s/ASZF_2024_Balatonszemes.pdf) és az Adatvédelmi tájékoztatót (https://artefolk.squarespace.com/s/adatkezelesi_tajekoztato_2023_Balatonszemes.pdf

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén  ismét meghirdetjük az ARTE táncosok nyári, bentlakásos néptánctáborát az Alba Regia Táncegyesület szervezésében. Tartalmas, táncos és egyéb élményekben gazdag programokat tervezünk idén is.

A tábor időpontja: 2024. június 24–28. 

A tábor helyszíne: Pillangó Gyermeküdülő, Balatonszemes, a vízparthoz közel

Szállás: 4–6 fős fürdőszobás szobákban (emeletes ágyakkal)

Étkezés: helyben (reggeli, ebéd, vacsora)

A tábor díja 18 év alatt: 50 000 Ft/fő, mely tartalmazza a teljes ellátást, a néptáncoktatás, valamint a tábor során minden egyéb felmerülő költséget.

A tábor díja (a tábor időpontjában betöltött) 18 év felett: 51 880 Ft/fő (idegenforgalmi adót 470 Ft/fő/éj – összesen 1 880 Ft – is be kell fizetnie a szülőknek).

A speciális étkezések (vegetáriánus, laktóz- és/vagy gluténmentes) felára 1 000 Ft/nap/fő (összesen 4 000 Ft). Ezt az igényt a jelentkezési felületen kell jelezni és ennek ismeretében történik majd a díj megállapítása.

Utazás: egyénileg.

A tábort 55 fő jelentkező esetén tudjuk indítani.

Maximális létszám: 74 fő

A jelentkezés kizárólag az alábbi jelentkezési felületen történik:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSddROHWc3mXvvXlzeInB65Sd1LMgJgxipJ8VShv-kIoCm78mg/viewform

A jelentkezés határideje: 2024. március 1., péntek

 Részvételi díj fizetésének módja és határideje:

 1. részlet: 30 000 Ft, befizetési határidő: 2024. március 22., péntek

 2. részlet: 20 000 Ft (a tábor időpontjában betöltött 18 év felett 21 880 Ft) befizetési határidő: 2024. május 6., hétfő

A jelentkezési lap beérkezésekor egy elektronikus díjbekérő számlát küld a Szervező a jelentkezési felületen megadott e-mail-címre, melyen feltünteti az átutaláshoz szükséges adatokat: bankszámlaszámunkat, fizetési határidőt. A jelentkezés csak a teljes táborozási díj befizetése után válik véglegessé és teljessé.

Árainkat a 2023-as év végi árszínvonalhoz igazítottuk. Amennyiben a tárgyév nyaráig a szolgáltatásunkat érintő drasztikus áremelkedés történik, úgy az árváltozás jogát fenntartja a Szervező.

Várjuk szeretettel jelentkezéseteket!

FONTOS DOKUMENTUMOK:
Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató
Szülői nyilatkozat
Fogyasztóvédelmi tájékoztató

Alba Regia Táncegyesület
8000 Székesfehérvár, Malom u. 6.
18482083-2-07
info@artefolk.hu

2023. november 28.
Mesenép 2024-ben is

Több mint egy éve hatalmas közönségsiker kíséri a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes Mesenép című családi előadását, melyet Novák Péter rendezésében, Majoros Róbert és Molnár Gábor koreográfiáival és ifjabb Csoóri Sándor „Sündi” zenéjével mutattak be. A társas-tánc-játékot 2024. február 9-én, pénteken 18 órakor újra előadják a Malom utcai Táncházban, ahol a gyermekek számára ismét különleges meglepetéssel készülnek. Az előadásra szóló belépőjegyek kiváló ajándékok lehetnek akár a mikulásputtonyba, akár a karácsonyfa alá csempészve is. 

Részletek…

2023. november 27.
Katalin-napi néptánctalálkozó az ARTE Seniorral

Senior csoportunk sem unatkozott november utolsó szombatján. Hagyományos köszöntővel és bállal ünnepelhettek a Katalinok 2023. november 25-én, szombaton.

A Liszt Ferenc utcában, Kati néni szobránál 16 órakor kezdődött a program, amelyen a név viselőit egy szál virággal köszöntötte a város polgármestere, valamint műsort adott a Tilinkó zenekar és az Alba Regia Táncegyüttes Szenior csoportja, vendégei. Ezt követően 18.30 órakor kezdődött a Katalin-napi bál a Felsővárosi Közösségi Házban.

A színpadon a bál nyitányaként a belvárosi ünnepségen látott csoportok egy-egy koreográfiát mutattak be a Szedtevette zenekar kíséretében. Az ARTE Szenior csoportja szilágysági és rábaközi táncokkal készült. A ráckevei Rőzse Néptáncegyüttes Engedj uram a táncba címmel bukovinai táncokat mutatott be, a koreográfiát Kakuk Pál, a Magyar Állami Népi Együttes Örökös tagja készítette. A szigethalmi Sziget Néptánc Egyesület Zempléni táncok produkciója szintén Kakuk Pál koreográfiája, mely bemutatónak számított, a viseletek is erre az alkalomra készültek el. A budapesti Vasas Művészegyüttes Obsitos csoportja Sűrítsük, szöktessük! címmel Nyárádmagyarósról hozott táncokat a Felsővárosba. A bemutatók sora mezőföldi táncanyagból összeállított össztánccal zárult.

Ezután kezdetét vette a Katalin-napi bál, DJ-vel szórakozhattak a vendégek hajnali egy óráig. Vasárnap pedig szakmai nappal folytatódott a Katalin-napi Néptánctalálkozó, Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika vezetésével.

További képek…

#csoorisandoralap

2023. november 26.
Tizedjére is keresztül húztuk

2023. november 25-én, szombaton tartottuk meg a „Húzd keresztül…” Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Fesztiválját, immár tizedik alkalommal a Malom utcai Táncházban az Alba Regia Táncegyesület szervezésében a Kárpát-medencében élő érdeklődők számára.

Közép-Dunántúl régiós rendezvényére Pest vármegyéből is érkeztek néptáncegyüttesek a gyermek és ifjúsági korosztályból. Tíz táncegyüttes mintegy 250 fővel vett részt az eseményen. A rangos fesztivál Székesfehérvár MJV Önkormányzata, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, a Csoóri Sándor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Hagyományok Háza és a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület támogatásával valósulhatott meg.

A találkozó barátkozási, ismerkedési lehetőséget biztosított a résztvevő néptáncegyüttesek számára, szakavatott zsűri segítségével a csoportok útmutatást, módszertani segítséget kaphattak további munkájukhoz. A zsűri tagjai: Asztalos-Kiss Zsuzsanna, Örökség díjas néptáncpedagógus, koreográfus, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökségi tagja, Husvéth Csaba, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökségi tagja, a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium tanára, Kiváló Tehetséggondozó Pedagógus Díjjal kitüntetett néptáncpedagógus, koreográfus és Nyemcsok Pál, Örökség pedagógiai díjas néptáncpedagógus, a szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes és a kozármislenyi Józsa Gergely Néptáncegyüttes tánctanára.

A fesztiválközponti zenekara idén is a székesfehérvári Galiba zenekar volt. A versenyprogramot követően, amíg a zsűri és az együttesvezetők tanácskoztak, a Galiba zenekar muzsikájára egy kis táncházba invitáltuk a találkozó résztvevőit. Az eredményeket 18.00 órakor hirdettük ki.

A találkozón résztvevő valamennyi együttes minősítő oklevélben részesült:

Ezüst minősítést érdemeltek:

- Apróbúza Táncegyüttes (Tata)
- Biatorbágyi Tökmagok
- KisSárvíz Tánccsoport (Aba)

Arany minősítést nyertek:

- Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Guba csoportja (Székesfehérvár)
- Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Junior csoportja (Székesfehérvár)
- Kevély Táncegyüttes Nagy-Kevély csoportja (Pomáz)
- Litéri Zöldág Gyermektáncegyüttes Levelecske csoportja

Kiemelt arany minősítésben részesültek:

- Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Derce csoportja (Székesfehérvár)
- Kevély Táncegyüttes Kis-Kevély csoportja (Pomáz)
- Szilágyi Táncegyüttes 4. osztályos csoportja (Veszprém)

A zsűri döntése alapján pedagógiai különdíjban részesült Gyémánt Ádám vezetésével a Kevély Táncegyüttes Kis-Kevély csoportja (Pomáz), valamint Veszprémi Szilágyi Táncegyüttes 4. osztályos csoportja Nagy Marianna, Vetzl-Szerencsi Noémi és Vastag Richárd irányításával.

Az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Derce csoportja előadásában Majoros Róbert és Majorosné Szabó Veronika: „Ejebuja” című felcsíki összeállítása koreográfiai különdíjat nyert.

A „Húzd keresztül…!” fesztiváldíját az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Derce csoportja érdemelte ki.

2024 májusában újra „keresztül húzhatjuk majd”.

#csoorisandoralap

A rendezvény fényképalbumai az alábbi linkeken érhető el:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.846448927485380&type=3

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.847051730758433&type=3

2023. november 23.
Ars Regia bérlet

Az Ars Regia egy olyan egyedi, összművészeti programkínálat, amely Székesfehérvár kulturális intézményeinek közreműködéséből született. A programban résztvevő intézmények olyan különleges előadásokat kínálnak a közönségnek, amelyek a helyi kulturális értékeket mutatják meg. 

Az Alba Regia Táncegyüttes Táncra, Magyar! (korábbi címen: Verslábak) című előadását a legnagyobb magyar lírikus, Petőfi Sándor ihlette. Petőfi Sándor rövid öt esztendő alatt olyan fényes pályát futott be, amihez hasonlót a világirodalomban is keveset találunk. Ez a különleges életút inspirálta Majoros Róbertet, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetőjét a produkció létrehozásakor. 

Részletek a bérletvásárlásról és a bérletben szereplő négy előadásról az alábbi linken találhatók: www.vorosmartyszinhaz.hu/ars-regia

2023. november 21.
„Húzd keresztül…!” Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttesek X. Fesztiválja

Az Alba Regia Táncegyesület 2023. november 25-én 14.00 órától immár tizedik alkalommal rendezi meg a „Húzd keresztül…!” találkozót az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület szakmai támogatásával.

Részletek…

2023. november 16.
Mikulás táncház

Az ünnepvárás az Alba Regia Táncegyesületnél is megkezdődik. A Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezik hagyományos táncházaikat az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal: 2023. december 2-án, szombaton Mikulást is vendégül látják.

A családok 17 órától különböző technikákkal elkészíthetik saját karácsonyfadíszüket Pintérné Markovich Marcella vezetésével, 18 órától csatlakozhatnak Bókáné Zemancsek Edithez a népi gyermekjátszón, miközben a legkisebbek a legnagyobb izgalommal várhatják Mikulás érkezését. A meghitt pillanatok lelkes közreműködői az Alba Regia AMI Töpörtyű csoportjának tagjai lesznek.

Az est résztvevői 19.30 órától a Nagyecsedi tánctanítás IV. során tapasztalt oktató segítségével sajátíthatják el a tájegység táncanyagát, majd 20.30 órától Németh Gergő házigazdával és a Galiba zenekarral elkezdődik a táncházi mulatság.

A Mikulás táncház belépőit elővételben az Alba Regia Táncegyesület jegyárusító felületén – https://jegy.artefolk.hu –, a rendezvény napján 16.30 órától a helyszínen vásárolhatják meg 1 200 Ft-os áron.

#csoorisandoralap

2023. november 15.
Katalin-napi néptánctalálkozó

Hagyományos köszöntővel és bállal ünnepelhetnek a Katalinok 2023. november 25-én, szombaton. A Liszt Ferenc utcában, Kati néni szobránál 16 órakor kezdődik a program, amelyen a név viselőit egy szál virággal köszönti a város polgármestere, valamint műsort ad a Tilinkó zenekar és az Alba Regia Táncegyüttes Szenior csoportja, vendégei. Ezt követően 18.30 órakor kezdődik a Katalin-napi bál a Felsővárosi Közösségi Házban, melyre a belépőjegyek elővételben is megvásárolhatók.

Az Alba Regia Táncegyüttes Szenior csoportja és vendégei 2023. november 25-én, szombaton 15.30 órakor indulnak el viseletben a Malom utcai Táncházból a belvárosba, Kati néni szobrához, ahol 16 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester egy szál virággal köszönti a név viselőit, majd az ARTE Szenior csoportjának tagjai vendégeivel és a Tilinkó zenekar közreműködésével mezőföldi táncokat improvizálnak. Az ünnepség után mindenkit szeretettel várnak a Felsővárosi Közösségi Házba (Havranek József utca 27.), a 18.30 órakor kezdődő Katalin-napi bálba.

A színpadon a bál nyitányaként a belvárosi ünnepségen látott csoportok egy-egy koreográfiát mutatnak be a Szedtevette zenekar kíséretében. Az ARTE Szenior csoportja szilágysági és rábaközi táncokkal készül. A ráckevei Rőzse Néptáncegyüttes Engedj uram a táncba címmel bukovinai táncokat mutat be, a koreográfiát Kakuk Pál, a Magyar Állami Népi Együttes Örökös tagja készítette. A szigethalmi Sziget Néptánc Egyesület Zempléni táncok produkciója szintén Kakuk Pál koreográfiája, mely bemutatónak számít, a viseletek is erre az alkalomra készültek el. A budapesti Vasas Művészegyüttes Obsitos csoportja Sűrítsük, szöktessük! címmel Nyárádmagyarósról hoz táncokat a Felsővárosba. A bemutatók sora mezőföldi táncanyagból összeállított össztánccal zárul majd. Ezután kezdetét veszi a Katalin-napi bál, DJ-vel szórakozhatnak a vendégek hajnali egy óráig.

A báli belépő ára elővételben 2 000 Ft/fő, a helyszínen 2 500 Ft/fő, diákoknak elővételben 1 000 Ft/fő, a helyszínen 1 250 Ft/fő. Jegyek kaphatók a Táncházban (Malom utca 6.) hétfőn és kedden 10–16, szerdán és csütörtökön 10–18, pénteken 10–14 óráig, valamint a bál napján a helyszínen 17 órától.

#csoorisandoralap

2023. november 12.
Márton-napi táncház

2023. november 11-én, szombaton a borongós őszi időjárás elől a Malom utcai Táncház „nyújtott menedéket” sok-sok kisgyermekes család számára. Az Alba Regia Táncegyesület „Malom utcai folkesték” nevet viselő, havi rendszerességű, táncházi rendezvénysorozata ismét nagy látogatottságnak örvendhetett. 17.00 órától kezdődően Pintérné Markovich Marcella irányításával Márton-napi lámpást készítettek a gyerekek. 18.00 órától Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével libás-ludas játékokkal, mondókákkal és énekekkel ünnepelték Márton napját. „Csikóbál” néven új program vette kezdetét, melynek nyitó házigazdája az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Junior csoportja volt oktatóik, Sipos Dániel és Palánki Réka mentorálásával. Folytatódott a szeptemberben elkezdett nagyecsedi tánctanítás Németh Gergő irányításával. A táncházi mulatság további részében széki, mezőföldi, székelyföldi, magyarpalatkai, végül kalotaszegi táncrendek kerültek terítékre a Galiba zenekar muzsikájára.

Programunk Székesfehérvár MJV Önkormányzata, a Csoóri Sándor Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Hagyományok Háza támogatásával valósult meg.

Az idei év utolsó táncházába 2023. december 2-án, szombaton Mikulással együtt várjuk kedves közönségünket.

#csoorisandoralap

2023. november 4.
Műfejtés, alkotás és ami azon túl van

Az Alba Regia Táncegyesület hiánypótló workshopot tartott a hagyomány és korszerűség kereszteződésében november 4-én, szombaton a Táncházban Furik Rita koreográfus-rendező, viselettervező vezetésével több mint 40 résztvevővel.

Az Alba Regia Táncegyesület a néprajzi programját táncosok, alkotók, koreográfusok, néptánccsoport-vezetők számára ajánlotta.

“A hétköznapok minden pillanatában tudnod kell, hogy ki vagy Te!”

Olyan kérdésekre keresték a választ, hogy mit építsünk be őseink tudásából napjaink legfontosabb történéseibe, mire irányuljon figyelmünk jelmezkészítés, viseletvarrás, zenei és táncos alkotás közben, valamint kitér a női és férfi minőség színpadi kérdéskörére is, egyben inspirációt és útmutatást nyújt mindazoknak, akik a hagyományokat szeretnék továbbvinni a modern művészetben.

„FolkMalom II.” – országos hatókörű néptáncos szakmai továbbképzés sorozat programja a Nemzeti Kulturális Alap Népművészet Kollégiumának támogatásával valósult meg.

2023. október 27.
Márton-napi táncház

Ahogy a levelek aranyba, vörösbe borulnak, és a természet utolsó nagy színpompáját mutatja a téli álom előtt, úgy közeledik a Márton-nap is, amikor a népi hagyományok és a közösségi összejövetelek ismét előtérbe kerülnek. Az Alba Regia Táncegyesület 2023. november 11-i táncházának résztvevői újra együtt kézműveskedhetnek, táncolhatnak, énekelhetnek a Malom utcában.

Részletek…

2023. október 18.
"Húzd keresztül...!"

Az Alba Regia Táncegyesület 2023. november 25-én, szombaton rendezi meg a „Húzd keresztül…!” Közép-Dunántúl régió Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyütteseinek X. Fesztiválja találkozót Székesfehérváron, a Malom utcai Táncházban, melyre november 10-ig várják a jelentkezéseket a Kárpát-medencében élő érdeklődőktől.

A jövőre 75 éves Alba Regia Táncegyesület célja, hogy a találkozóval barátkozási, ismerkedési lehetőséget biztosítson az országban működő gyermek néptáncegyüttesek számára, szakmai, módszertani segítséget, és minősítéseket, visszajelzéseket adjon a csoportoknak, akik ezzel együtt évi rendszerességgel bemutatkozási lehetőséget is kaphatnak Székesfehérváron.

A jelentkező iskolai és iskolán kívüli néptánccsoportokat Közép-Dunántúl régióból, Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyéből várják hattól húszéves korig, akik a fesztivál részleteiről a  https://artefolk.squarespace.com/huzdkeresztul2023 oldalon olvashatnak.

A találkozóra zsűriként felkért szakemberek a folklorisztikai hitelességet, az előadói készséget, a koreográfiai megformálást, a színpadi megjelenést, az ének-zenei előadást minősítik. A zsűri tagjai: Asztalos-Kiss Zsuzsanna Örökség-díjas néptáncpedagógus, koreográfus, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökségi tagja, Husvéth Csaba, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökségi tagja, a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium tanára, Kiváló Tehetséggondozó Pedagógus Díjjal kitüntetett néptáncpedagógus, koreográfus, és Szarka Zsolt néptáncpedagógus, koreográfus, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes művészeti vezetője.

A rendezvény nyilvános, a nézők számára a részvétel ingyenes.

FELHÍVÁS

"Húzd keresztül...!"
Közép-Dunántúl régió Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyütteseinek X. Fesztiválja

2023. november 25., szombat
TÁNCHÁZ – 8000 Székesfehérvár, Malom u. 6.

A találkozó céljai:

1. Találkozási, barátkozási, ismerkedési lehetőség biztosítása az országban működő gyermek néptáncegyüttesek számára. Nézzék meg egymás produkcióit, tanuljanak egymástól. Ha hasonló találkozót szeretnének szervezni a településükön, tudják, hogy honnan hívhatnak csoportokat.

2. Szakmai, módszertani segítségnyújtás a csoportok részére. A rendezvényen szakavatott zsűri véleményét kérhetik a csoportok. Útmutatás, fejlesztési javaslatok megfogalmazása a csoportok és szakmai vezetőik részére.

3. Minősítések, visszajelzések biztosítása a csoportok részére, mellyel büszkélkedhetnek településükön, munkájuk eredményét objektív értékelés alapján is láttathatják.

4.  Székesfehérváron évi rendszerességgel bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a csoportoknak.

het jelentkezni. 

A zsűriről: A felkért szakemberek a folklorisztikai hitelességet, az előadói készséget, a koreográfiai megformálást, a színpadi megjelenést, az ének-zenei előadást minősíti. 

A zsűri tagjai:

  • Asztalos-Kiss Zsuzsanna Örökség-díjas néptáncpedagógus, koreográfus, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökségi tagja, 

  • Husvéth Csaba, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökségi tagja, a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium tanára, Kiváló Tehetséggondozó Pedagógus Díjjal kitüntetett néptáncpedagógus, koreográfus

  • Szarka Zsolt néptáncpedagógus, koreográfus, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes művészeti vezetője.

Díjak, elismerések: Az együttesek bronz, ezüst, arany és kiemelt arany fokozatú okleveleket nyerhetnek. Kiosztunk továbbá 1 db fesztiváldíjat, valamint koreográfia díjakat, és esetleges különdíjat is. A zsűri javaslatot tehet a következő évi Gyermek és Ifjúsági Néptáncantológián történő részvételre.

Tervezett program:

08.00–10.45  Próbalehetőség (rövid beállás, térformák beállítása, zenekarral rövid próba, 15 perc minden együttesnek)

11.15–13.00  Versenyprogram I.

SZÜNET

13.00–15.45 Próbalehetőség (rövid beállás, térformák beállítása, zenekarral rövid próba, 15 perc minden együttesnek)

16.15–18.00 Versenyprogram II.

18.30-tól Táncház a Galiba zenekarral

Közben szakmai konzultáció a felkészítőknek, csoportvezetőknek 

kb. 20.00 Eredményhirdetés, oklevelek átadása

A fenti program tervezet, tehát a jelentkező csoportok számának függvényében változhat.

Technikai információk:

A Táncház színháztermének színpad méretei: 9 méter széles és 8 méter mély, általános – a rendezvényhez szükséges – hang- és fénytechnikával ellátva. 

A szervezők ebben az évben is központi zenekart kértek fel a produkciók kíséretére, a székesfehérvári Galiba zenekar fogja ellátni a zenei kiszolgálást. Aki szeretné az ő kíséretüket kérni, a jelentkezési felületre kérjük mp3 formátumban csatolni a koreográfia zenéjét (max. 100 MB terjedelemben).

Ha valaki a saját zenekarhoz ragaszkodik, akkor annak pénzügyi fedezetét az adott csoportnak kell biztosítani.

Előre meghatározott, kötelező táncanyag nincs.

Jelentkezés feltételei:
- 1 műsorszámot kérünk, a rendelkezésre álló műsoridő max. 8 perc
- Amit a zsűri néz: folklorisztikai hitelesség, előadói készség, koreográfiai megformálás, színpadi megjelenés, ének-zenei előadás. Nem kötelező új művel nevezni, már korábban szakmai zsűri előtt bemutatott koreográfiával is lehet jelentkezni,

Mindösszesen 20 együttest tudunk fogadni a jelentkezések időrendi sorrendjét figyelembe véve!

Jelentkezési határidő: 2023. november 10., péntek 24.00 óra

A jelentkezési határidő lejártával e-mailben értesítjük a csoportokat a további részletekről.

A jelentkezési határidő eltelte után nem áll módunkban újabb jelentkezéseket elfogadni.

Csoportonkénti regisztrációs díj: Örökség tagoknak 12 000 Ft, egyéb csoportoknak 25 000 Ft

A jelentkezés beérkezésekor egy elektronikus díjbekérő számlát küld a Szervező a jelentkezési felületen megadott e-mail-címre, melyen feltünteti az átutaláshoz szükséges adatokat: bankszámlaszámunkat, fizetési határidőt. A jelentkezés csak a regisztrációs díj befizetése után válik véglegessé és teljessé.

A befizetés határideje: 2023. november 17., péntek

Az alábbi linken találják a jelentkezési felületet. Figyeljenek rá, hogy ne maradjon üresen semmilyen rubrika.

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSezuzBC7saOXDZ__4hIl4yRJM6ZjSds_xYHCD97iXzXjCWpXQ/viewform

A felületen el kell fogadni az Általános szerződési feltételeket, továbbá az Adatkezelési tájékoztatót. Ennek hiányában nem tudják véglegesíteni a jelentkezést.

Ezek a dokumentumok az alábbi linkeken érhetők el:
https://artefolk.squarespace.com/s/ASZF_20231125_huzdkeresztul.pdf

https://artefolk.squarespace.com/s/adatkezelesi_tajekoztato_2023_huzdkeresztul.pdf

Támogatók: Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, Csoóri Sándor Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Hagyományok Háza, Alba Regia Táncegyesület, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

Bővebb információ: 
Majoros Andor
Alba Regia Táncegyesület
majorosandor@gmail.com
+3630/331-2343

2023. október 20.
Csillagkapu

Az Alba Regia Táncegyesület 2023. november 19-én, vasárnap 16.00 órakor ismét elhozza a Táncházba a korábban nagy sikert aratott Csillagkapu című dramatikus táncjátékát.

A Csillagkapu Csoóri Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő 2018 májusában megjelent, összegyűjtött gyermekversei alapján készült produkció, amely egyszerre rendhagyó könyvbemutató és iskolán kívüli tanóra. A költeményeket népi kultúránk tradíciói, a naptári év ciklikusságához kötődő hagyományaink dramatizálják. A játékmester Novák Péter, aki térben és időben kalauzolja a gyerekközönséget: Hány nap van egy esztendőben? Mire jó a kalendárium? Milyen évszakokat ismerünk? Hát ünnepeket? Az előadás keretei észrevétlenül alakulnak ki, ahogyan szereplői, az Alba Regia Táncegyüttes táncosai is a nézők közül lépnek a játéktérbe. Csoóri évszakokhoz, népszokásokhoz, családjához és emlékeihez kötődő versei hol dalolva, hol megzenésítve, hol prózában csendülnek fel, ékes anyanyelvünkön tanítva tradíciók elevenségére, megélésük szépségeire.  Az előadás közreműködői a Parapács zenekar és a debreceni Kispendely Énekegyüttes.

Jegyvásárlás: https://jegy.artefolk.hu

#csoorisandoralap

2023. október 16.
Műfejtés, alkotás és ami azon túl van – néprajzi workshop Furik Ritával

Az Alba Regia Táncegyesület hiánypótló workshopot tart a hagyomány és korszerűség kereszteződésében november 4-én, szombaton a Táncházban Furik Rita koreográfus-rendező, viselettervező vezetésével a Kárpát-medencében élő érdeklődők számára.

Aki érdeklődik a tánckultúra, a viselettervezés és a színpadi előadások iránt, ne hagyja ki ezt az egyedülálló lehetőséget 2023. november 4-én, szombaton 10 és 17 óra között a Malom utcai Táncházban! A különleges workshopon Furik Rita koreográfus-rendező, viselettervező olyan kérdésekre igyekszik megtalálni a választ, hogy mit építsünk be őseink tudásából napjaink legfontosabb történéseibe, mire irányuljon figyelmünk jelmezkészítés, viseletvarrás, zenei és táncos alkotás közben, valamint kitér a női és férfi minőség színpadi kérdéskörére is, egyben inspirációt és útmutatást nyújt mindazoknak, akik a hagyományokat szeretnék továbbvinni a modern művészetben.

Az Alba Regia Táncegyesület a néprajzi programját táncosok, alkotók, koreográfusok, néptánccsoport-vezetők számára ajánlja. Legyen részese ennek az inspiráló eseménynek, és merítsen új ötleteket, ismereteket a magyar tánckultúra gazdag palettájából!

A képzés részletes felhívása a www.artefolk.hu weboldalon található, bővebb tájékoztatást Majorosné Szabó Veronika ad a +3670/570-5779 és a majorosneveronika@gmail.com elérhetőségeken.

FELHÍVÁS

Műfejtés, alkotás és ami azon túl van  – néprajzi workshop Furik Ritával

Az Alba Regia Táncegyesület hiánypótló workshopot indít, amelyen Furik Rita koreográfus-rendező, viselettervező olyan kérdésekre igyekszik megtalálni a választ, hogy mit építsünk be őseink tudásából napjaink legfontosabb történéseibe, mire irányuljon figyelmünk jelmezkészítés, viseletvarrás, zenei és táncos alkotás közben, valamint kitér a női és férfi minőség színpadi kérdéskörére is.

A képzés helyszíne: Táncház – 8000 Székesfehérvár, Malom utca 6.

A képzés időpontja: 2023. november 4., szombat 10.00–17.00 óra 

Akiknek ajánljuk: táncosok, alkotók, koreográfusok, néptánccsoport-vezetők

A képzést minimum 15 fő jelentkező esetén tudjuk indítani.
Maximális létszám: 60 fő

A képzés részvételi díja: 4 000 Ft/fő

Jelentkezés módja: a jelentkezés kizárólag az Alba Regia Táncegyesület honlapján található jelentkezési felületen, az alábbi linken történik.

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeIyZtqmP8bJkDfmnSRWIHcZbd240mDJiXqCC4DsFlyxi5BZw/viewform

Jelentkezés határideje: 2023. október 27., péntek

Fizetés módja: a jelentkezési lap beérkezésekor elektronikus díjbekérő számlát küldünk a jelentkezési felületen megadott e-mail-címre, melyen feltüntetjük az átutaláshoz szükséges adatokat: bankszámlaszámunkat, fizetési határidőt. A jelentkezés csak a részvételi díj befizetése után válik véglegessé és teljessé.

Bővebb információ: 
Majorosné Szabó Veronika
+3670/570 5779
majorosneveronika@gmail.com

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

2023. október 15.
Sirkenjáró FESZT, avagy egy sikeres fúzió rövid története

2023. október 14-én, szombaton újabb nagysikerű néptánc találkozót rendezett az Alba Regia Táncegyesület a Kárpát-medencei Öregtáncos Együttesek Szövetsége (KÖTESZ) társszervezésével a Kárpát-medencében élő érdeklődők számára.

Sirkenjáró FESZT elnevezésű népművészeti nagyrendezvény alkalmával 13 Fejér vármegyei amatőr néptáncegyüttes és 8 KÖTESZ néptáncegyüttes mutatkozott be a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ színpadán, hogy egy év elteltével újra találkozzanak egymással és újabb szakmai útmutatást, visszajelzést és fejlesztési javaslatok kapjanak a zsűritől. A szakmai mentor testületben idén is ismert néptáncos szakemberek ültek: Asztalos-Kiss Zsuzsanna Örökség díjas néptáncpedagógus, koreográfus, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnökségi tagja, Deffend Irén táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes művészeti vezetője, Kádár Ignác, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Veszprém-Bakony Táncegyüttes művészeti vezetője és Majoros Róbert néptáncpedagógus, koreográfus, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője.

A találkozóra érkezett 21 néptáncegyüttes egy-egy, a számukra legkedvesebb koreográfiával készültek erre az eseményre:

Fejér vármegye képviseletében:

- Baracs Néptáncegyüttes - Baracs
- Bíbor Néptánccsoport - Vál
- Csókakői Barkócaberkenye Egyesület - Csókakő
- Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes - Dunaújváros
- Ikarus Senior Táncegyüttes - Székesfehérvár
- Mezőfalvi Néptáncegyüttes - Mezőfalva
- Móri Forgatós Néptáncegyüttes Gica csoportja - Mór
- Nagyvenyimi Táncegyüttes - Nagyvenyim
- Százszorszép Táncegyüttes - Martonvásár
- Szeprence Táncegyüttes - Martonvásár
- Táncol “KODO” Táncegyüttes - Székesfehérvár
- 3FALU Táncműhely Kereplő csoportja - Bodajk

Meghívott vendég Tolna vármegyéből:
- Madocsai Hagyományőrző Néptáncegyüttes - Madocsa

Kárpát-medencei Öregtáncos Együttesek Szövetsége képviseletében:
- Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportja - Székesfehérvár
- Forgórózsa Táncegyüttes Retrózsa csoportja - Debrecen
- Mosonszentmiklósi Döglött Rábca Néptáncegyüttes - Mosonszentmiklós
- Rőzse Néptánc Együttes - Ráckeve
- Sárréti Csókavirág Néptánc Egyesület - Sárbogárd
- Ungaresca Senior Táncegyüttes - Szombathely
- Vadrózsák Néptáncegyüttes Cavinton senior csoportja - Budapest
- Vasas Művészegyüttes Obsitos csoportja - Budapest

Majoros Andor, a nap házigazdája köszöntötte a résztvevőket, elmondta a találkozó létrejöttének történetét, s bemutatta a zsűritagokat és a fellépő csoportokat a nézőknek. Az együtteseket az első részben a Galiba zenekar, a másodikban pedig a Szedtevette zenekar kísérte, ők szolgáltatták igen magas színvonalon a koreográfiákhoz elengedhetetlen, talpalávaló muzsikát.

Az esemény emlékére minden fellépő csoportnak az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola ifjú táncosai köszönték meg egy-egy emléklappal és Kató Balázs kerámia plakettjével színvonalas részvétüket.

A szakmai mentorok a bemutató műsorok után a Malom utcai Táncház zenetermében konzultáltak az együttes vezetőkkel, mialatt táncosaik a Galiba zenekar táncházi mulatságában folytatták az örömteli összetartást.

Köszönjük a támogatásokat Székesfehérvár MJV Önkormányzatának, a Székesfehérvári Tankerületi Központnak, a Csoóri Sándor Alapnak, a Nemzeti Kulturális Alap Népművészet Kollégiumának, valamint a Hagyományok Házának, köszönjük az önkéntes segítőknek is a munkát, akik nagyban hozzájárultak a program sikeres lebonyolításához.

Valamennyi közreműködő táncosnak, zenésznek, és természetesen a művészeti vezetőknek és a szakmai zsűrinek is köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket jelenlétükkel.

#csoorisandoralap

2023. október 14.
Malom utcai folkesték

Október 14-én, szombaton sem lanyhult a néptáncot és népzenét kedvelők lelkesedése. Az Alba Regia Táncegyesület szervezésében ismét nagy látogatottságnak örvendett „Malom utcai folkesték” elnevezésű, havi rendszerességű táncházi rendezvényünk.

A kézműves foglalkozás során Pintérné Markovich Marcella segítségével a kisgyermekes családok ajtódíszt készíthettek őszi terményekből, majd Bókáné Zemancsek Edit vezetésével a szürethez kapcsolódó játékokkal, népszokásokkal, mondókákkal és énekekkel ismerkedhettek meg.

Táncházi rendezvénysorozatunk idei házigazdája, az Alba Regia Táncegyüttes táncosa, Németh Gergő irányításával második állomásához érkezett nagyecsedi tánctanítás programunk.

Az esti mulatság széki táncrenddel, vette kezdetét, majd mezőföldi, mezőségi, székelyföldi, végül kalotaszegi táncrendek következtek a Galiba zenekar muzsikájára.

Az Alba Regia Táncegyesület vendégül látta táncházi rendezvényén szintén a saját szervezésben megvalósult „Sirkenjáró FESZT” – Fejér Megyei Amatőr Néptáncegyüttesek és KÖTESZ Néptáncegyüttesek Találkozójának résztvevőit, így mintegy 300 fő vett részt a szombat esti táncházi programon.

„Malom utcai folkesték” című programunk Székesfehérvár MJV Önkormányzata, a Csoóri Sándor Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Hagyományok Háza támogatásával valósult meg.

Következő táncházunk időpontja: 2023. november 11., szombat.

#csoorisandoralap

2023. október 7.
Mesenép kulisszajárással

Több mint egy éve hatalmas közönségsiker kíséri a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes Mesenép című családi előadását, melyet Novák Péter rendezésében, Majoros Róbert és Molnár Gábor koreográfiáival és ifjabb Csoóri Sándor „Sündi” zenéjével mutattak be. A társas-tánc-játékot 2023. november 17-én, pénteken 18 órakor újra előadják a Malom utcai Táncházban – ezúttal a gyermekek számára különleges meglepetéssel is készülnek.

Tovább…

2023. október 2.
Sirkenjáró FESZT

2023. október 14-én, szombaton a Fejér Vármegyei Amatőr Néptáncegyüttesek és KÖTESZ Néptáncegyüttesek Találkozóját rendezi az Alba Regia Táncegyesület a Kárpát-medencei Öregtáncos Együttesek Szövetsége társszervezésével a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban. A rendezvény nyilvános, a találkozó táncházi mulatsággal folytatódik a Malom utcában.

Tovább…

2023. szeptember 29.
Táncház

Az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezi hagyományos táncházait az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal.

Részletek…

2023. szeptember 20.
Indul az ARTE Ovi II.

Hogy miből lesz a cserebogár? Te is megtudhatod, ha most csatlakozol hozzánk, az Alba Regia Táncműhely nagy családjához. Az Alba Regia Táncegyesület a 2023/2024-es tanévben újabb néptánccsoportot indít óvodás korú gyermekek részére.

Az ARTE Ovi II. foglalkozásra 3–6 éves korú leánykák és legénykék jelentkezhetnek, akik imádnak mozogni, táncolni, szerepelni, szeretnek énekelni és mondókákat skandálni. Mindezt egy igazán vidám és szerethető, kedves kis közösségben tehetik majd a magyar népi játékok mozdulat-, ritmus- és dallamvilágát megismerve Kneifelné Laczkó Krisztina segítségével.

A foglalkozások keddenként 16.45–17.30 óráig tartanak. A fél évre szóló bérlet ára 25 000 forint, melynek befizetése a jelentkezési lap beküldése után kiküldött díjbekérő alapján, utalással történik.

Az online jelentkezési felület a https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf98hLxt_BpClqzCBTGTdqtd9wWV2qSF8Eha-Ps1v3nAEMUQw/viewform linken érhető el.

A csoport minimum 15 bérlet vásárlása esetén indul el, a foglalkozás befogadóképessége 30 fő/alkalom. A teremben váltócipő használata kötelező, a lányoknak pörgős szoknyát kell viselniük.

„Ha szorgalmas és kitartó leszel, első osztályos korodra már az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskolában folytathatod a magyar néptáncot.” – ígérik táncra buzdítva a gyermekeket.

Általános szerződési feltételek:
ARTE Ovi II.

#csoorisandoralap

2023. szeptember 16.
Új évadot nyitottunk

Szeptember 16-án, szombaton nyarat idéző időjárással vette kezdetét a 2023/2024-es táncházi évad a Malom utcai Táncházban, ahol a vakáció után újra gyermekzsivaj, népzene és néptánc hangja zengte be este nagytermet.

A kézműves foglalkozás során Pintérné Markovich Marcella segítségével a gyerekek szüleikkel együtt körmöcskével font kulcstartót készíthettek, majd Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével az ősz évszakához kapcsolódó játékokkal, népszokásokkal, mondókákkal és énekekkel ismerkedhettek meg.

A szervező Alba Regia Táncegyesület részéről Majoros Andor, művészeti menedzser köszöntötte a táncház közönségét.

„Malom utcai folkesték” című táncházi rendezvénysorozatunk nagyecsedi tánctanítással folytatódott az Alba Regia Táncegyüttes ifjú táncosa, Németh Gergő, instrukciói alapján, aki az est további részében is kiváló házigazdának bizonyult. A mulatság széki táncrenddel vette kezdetét, amit mezőföldi, mezőségi, és szilágysági és kalotaszegi táncok követtek a Szedtevette zenekar muzsikájára.

Az Alba Regia Táncegyesület évadnyitó programján mintegy 180 fő látogató vett részt.

„Malom utcai folkesték” című programunk Székesfehérvár MJV Önkormányzata, a Csoóri Sándor Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Hagyományok Háza támogatásával valósult meg.

Várunk mindenkit szeretettel 2023. október 14-én, szombaton következő táncházunkba!

2023. szeptember 6.
Sirkenjáró FESZT


Felhívás
„Sirkenjáró FESZT”

Fejér Megyei Amatőr Néptáncegyüttesek és KÖTESZ Néptáncegyüttesek Találkozója


Időpont: 2023. október 14., szombat 
Helyszín: Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar
(Székesfehérvár, Farkasvermi út 2.)

Rendező:
Alba Regia Táncegyesület (továbbiakban: Rendező)
Társszervező: a Kárpát-medencei Öregtáncos Együttesek Szövetsége (KÖTESZ)

A találkozó céljai:
- Találkozási, barátkozási, ismerkedési lehetőség biztosítása Fejér vármegyében működő amatőr néptáncegyüttesek és KÖTESZ néptáncegyüttesek számára. Tekintsék meg egymás produkcióit, tanuljanak a többi csoporttól. Ha hasonló találkozót szeretnének szervezni a településükön, tudják, hogy honnan hívhatnak csoportokat. 
- Szakmai, módszertani segítségnyújtás az együttesek számára, akik szakavatott zsűri véleményét kérhetik. Útmutatás, fejlesztési javaslatok megfogalmazása a csoportok és szakmai vezetőik részére. 

Meghirdetés időpontja: 2023. szeptember 6.

Jelentkezők:
A programon részt vehet bármely Fejér vármegyei amatőr felnőtt néptáncegyüttes, valamint a Kárpát-medencei Öregtáncos Együttesek Szövetségének (KÖTESZ) tagjai, és a Kárpát-medencében élő érdeklődők. A települések hagyományőrző csoportjaival – ha a produkció megkívánja – gyerekek is felléphetnek, ám ezt a találkozót felnőtt együtteseknek hirdetjük.

Jelentkezés módja: A produkciókat az együttesvezetők a honlapon található online jelentkezési felületen nevezhetik be, melyet ezen a linken megtalálnak: 

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf8c0YZA7KG6xgbwDscu4LjaM9hR7ix2b0qkiDLeopMaZKBuQ/viewform 

A nevezéseket a Rendező rögzíti, és a jelentkezéskor megadott költségviselő részére összesített díjbekérőt küld a nevezési díj befizetéséről az online felületen megadott e-mail-címre. A nevezés csak a nevezési díj befizetésével válik érvényessé. A versennyel kapcsolatos további információkat a nevezési felületen megadott e-mail-címre küld a Rendező, de a fontosabb információkat a www.artefolk.hu oldalon is közzéteszi.

A Rendező fenntartja a jogot, hogy 25 produkció után – a jelentkezési határidőtől függetlenül – lezárja a jelentkezést. Kérjük és köszönjük megértésüket!

Bemutató program:
Minden csoportnak egy műsorszám előadására van lehetőség, a rendelkezésre álló műsoridő max. 8 perc. Központi zenekar a székesfehérvári Galiba zenekar és a Szedtevette zenekar lesz.

A résztvevő táncegyüttesek szakmai fejlődése érdekében a 3 fős tanácsadó „zsűribe” elismert néptáncos szakembereket és koreográfusokat kérünk fel Asztalos-Kiss Zsuzsanna, Végső Miklós és Majoros Róbert személyében.

A jelentkezés feltételei:
1. Az online jelentkezési lap hiánytalan kitöltése és elküldése
2. Bemutatkozó szöveg (max. fél oldal) elküldése a jelentkezéssel egyidejűleg (online jelentkezési lap megfelelő rovatában)
3. Központi zenekar választása esetén a koreográfiazene feltöltése mp3 formátumban a jelentkezési felületen
4. Egy jó minőségű fotót kérünk küldeni

A bemutatkozások időpontját 13.30–18.30 óra között két félidőben tervezzük, ami a jelentkező együttesek száma szerint módosulhat. A központi zenekarokkal reggel 8.00 órától lesz lehetőség próbálni a bemutatni kívánt koreográfiát két elkülönített helyszínen egyidejűleg (15 perc/együttes). A két zenekart és a próbarendet a Rendező osztja be. 

A helyszínen kitelepült büfé (kávé, üdítő, szendvics) természetesen lesz.

Igény szerint meleg étkezést, ebédet (paprikás krumpli kenyérrel és savanyúsággal) is biztosítunk 2 000 Ft egységáron, amit a jelentkezési felületen is kérünk jelezni, illetve a nevezési díjjal együtt kell befizetni.

A színpadi fellépéseket követően a Táncházban (8000 Székesfehérvár, Malom u. 6.) a zsűri és az együttesvezetők szakmai konzultáción vesznek részt, mialatt a táncosok a Malom utcai Táncházban a Galiba zenekar táncházi mulatságában folytathatják az estét.

A jelentkezést csak a jelentkezési lap hiánytalan kitöltésével tekintjük érvényesnek.

Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 25., hétfő, éjfél

A jelentkezési határidő eltelte után nem áll módunkban újabb jelentkezéseket elfogadni.

Fizetési határidő: 2023. október 2., hétfő éjfél

Regisztrációs díj: csoportonként 20 000 Ft

A jelentkezések beérkezése után a próbarendet és a műsor sorrendjét elkészítjük, következő tájékoztató levelünkben küldjük a résztvevőknek.

Bővebb információ:
Majoros Andor (Alba Regia Táncegyesület)
Telefon: +3630/331-2343
E-mail: majorosandor@gmail.com

Letölthető dokumentumok:

Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató

#csoorisandoralap

2023. szeptember 4.
Néptáncfoglalkozások a legkisebbeknek

Hogy miből lesz a cserebogár? Te is megtudhatod, ha most csatlakozol hozzánk, az Alba Regia Táncműhely nagy családjához. Az Alba Regia Táncegyesület a 2023/2024-es tanévben néptánccsoportokat indít tipegő és óvodás korú gyermekek részére.

A táncot nem lehet elég korán kezdeni. Aki szintén így gondolja, 0–6 éves gyermekével most az Alba Regia Táncegyesület ARTE Tipegő és ARTE Ovi csoportjaiba jelentkezhet. A néptáncfoglalkozásokat a Malom utcai Táncházban tartják heti egy-egy alkalommal. 

Az ARTE Tipegő – népi játékokon alapuló mozgásfejlesztő – foglalkozásra 0–3 éves korig várják a gyermekeket felnőtt kísérőjükkel, hogy közösen utazzon kisgyermek és szülő a magyar népi gyermekjátékok ritmusainak, dallamainak és mozdulatainak izgalmas, varázslatos világában egy vidám, családias közösséggel együtt. A foglalkozások 2023. szeptember 18-án indulnak, és hétfőnként 17.00–17.45 óráig tartanak Kneifel Anna vezetésével. Látogathatók bérlet vagy alkalmi jegy megvásárlásával. A 15 000 Ft-os, nyolc alkalomra szóló bérlet 2023. szeptember 18-tól 2023. november 20-ig érvényes és felhasználható. A bérlet kiváltásának határideje 2023. szeptember 10., az online jelentkezési felület a https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc4QlQdyVg6CJWJaXIdm5gYYbenimJjDEzWRixwSDU1OVFmLA/viewform linken érhető el. A bérlet árának befizetése a jelentkezési lap beküldése után kiküldött díjbekérő alapján, utalással történik, határideje 2023. szeptember 16., szombat. A 2 200 Ft-os alkalmi jegy online, a https://jegy.artefolk.hu weboldalon vásárolható meg foglalkozásonként. A csoport minimum 15 bérlet vásárlása esetén indul el, a foglalkozás befogadóképessége 25 gyermek és 25 felnőtt kísérő. A teremben váltócipő használata kötelező.

Az ARTE Ovi foglalkozásra 3–6 éves korú leánykák és legénykék jelentkezhetnek, akik imádnak mozogni, táncolni, szerepelni, szeretnek énekelni és mondókákat skandálni. Mindezt egy igazán vidám és szerethető, kedves kis közösségben tehetik majd a magyar népi játékok mozdulat-, ritmus- és dallamvilágát megismerve Kneifelné Laczkó Krisztina segítségével. A foglalkozások 2023. szeptember 20-án indulnak, és szerdánként 16.45–17.30 óráig tartanak. A fél évre szóló bérlet ára 25 000 forint, melynek befizetése a jelentkezési lap beküldése után kiküldött díjbekérő alapján, utalással történik, határideje 2023. szeptember 18., hétfő. Az online jelentkezési felület a https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeYE5SRmbYeDcgMbImJYhmfxbWc7wBs2rFQFeRxYCszl92SGA/viewform linken érhető el. A csoport minimum 15 bérlet vásárlása esetén indul el, a foglalkozás befogadóképessége 30 fő/alkalom. A teremben váltócipő használata kötelező, a lányoknak pörgős szoknyát kell viselniük.

„Ha szorgalmas és kitartó leszel, első osztályos korodra már az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskolában folytathatod a magyar néptáncot.” – ígérik táncra buzdítva a gyermekeket.

Általános szerződési feltételek:
ARTE Tipegő
ARTE Ovi

#csoorisandoralap

2023. augusztus 29.
Évadnyitó táncház

A nyári szünet és a Királyi Napok Folkfesztivál után az Alba Regia Táncegyesület ismét megnyitja a Malom utcai Táncház kapuit: 2023. szeptember 16-án, szombaton 17.00 órától Évadnyitó táncházba várja vendégeit.

Az Alba Regia Táncegyesület a Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezi hagyományos táncházait az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal.

Szeptemberi táncházukban 17.00 órakor a gyermekek körmöcskével font kulcstartót készíthetnek Pintérné Markovich Marcella irányításával, 18.00 órakor pedig „Szeptember, -ber, -ber,-ber…” címmel népi gyermekjátszót tart számukra Kneifelné Laczkó Kriszta.

Az érdeklődők az őszi évadban először tyukodi táncokat tanulhatnak 19.30 órakor, majd 20.30 órakor megkezdődik a várva várt táncházi mulatság. A házigazda Németh Gergő lesz, muzsikál a Szedtevette zenekar.

Az Évadnyitó táncház belépőit elővételben az Alba Regia Táncegyesület jegyárusító felületén – https://jegy.artefolk.hu –, a rendezvény napján 16.30 órától a helyszínen vásárolhatják meg 1 200 Ft-os áron.

17.00 Kézműves foglalkozás – körmöcskével font kulcstartó készítése Pintérné Markovich Marcella irányításával
18.00 „Szeptember, -ber, -ber,-ber…” – népi gyermekjátszó Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével
19.30 Tyukodi tánctanítás I.
20.30 Táncházi mulatság

Házigazda: Németh Gergő
Muzsikál a Szedtevette zenekar.

Belépőjegy: 1 200 Ft

A program Székesfehérvár MJV Önkormányzata és a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósulhat meg. #csoorisandoralap

2023. augusztus 28.
Mesenép meglepetéssel

Több mint egy éve hatalmas közönségsiker kíséri a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes Mesenép című családi előadását, melyet Novák Péter rendezésében, Majoros Róbert és Molnár Gábor koreográfiáival és ifjabb Csoóri Sándor „Sündi” zenéjével mutattak be. A társas-tánc-játékot 2023. szeptember 29-én, pénteken 18 órakor újra előadják a Malom utcai Táncházban – ezúttal a gyermekek számára különleges meglepetéssel is készülnek.

A jövőre 75 éves Alba Regia Táncegyüttesről köztudott, hogy tagjai nem hivatásos táncosok: pedagógusok, orvosok, mérnökök, rendezvényszervezők, katonák, egyetemisták, akik számára a tánc hobbi. Tánctehetségüket számtalanszor bebizonyították, 2023 augusztusában állami kitüntetésben is részesültek. A Mesenép társas-tánc-játékkal még többet megtudhattunk róluk: nemcsak kiváló táncosok, hanem remek mesélők és énekesek is, sőt, a színpadra csábított gyermekekkel is fantasztikusan szót értenek.

A Mesenép tanítómesék gyűjteménye, hol a méltó jutalom, hol a büntetés az igazságosság tükrében kerül mérlegre, s a döntő szó a közönségé. Az együttes egyestés táncprodukciója a „színházszerűséget” előtérbe helyezve szeretné népszerűsíteni a tradicionális paraszti tánckultúra formanyelvére épülő színpadi táncművészeti ágat, külön figyelmet fordítva a különböző generációk megszólítására felnőtt, gyermek és ifjúsági korosztályban.

Közvetlen színházi élményként a nézőkkel együtt értelmezik a társadalmi és erkölcsi normákat, azok emberi mivoltunkra gyakorolt hatásait e meséken keresztül – mindezt megannyi zenével és tánccal, a Kárpát-medence soknemzetiségű népi kultúráját bemutatva. A tájegységeken és korszakokon átívelő produkcióval nagy utat tesznek meg az élet ugróiskolájában, tanulságos epizódokon át jutva el a közösség örök élményének, megtartó erejének tapasztalásáig: mi magunk vagyunk, vagy lehetünk a mesenép!

Az Alba Regia Táncegyüttes 2023. szeptember 29-én, pénteken 18 órakor kezdődő családi előadására belépőjegyet a https://jegy.artefolk.hu weboldalon vásárolhatnak belépőjegyet.

Az előadás végén a gyermekeket titkos kulisszajárásra hívják, ahol találkozhatnak a bátor Főhőssel, a hisztis Királylánnyal, a talán nem is olyan félelmetes Óriással, a bájos boszorkányokkal és természetesen a daliás vámszedőkkel is.

#csoorisandoralap

2023. augusztus 25.
Önkénteseinket köszöntöttük

A Táncház udvarán rendezett „köszönöm parti” keretében ünnepeltük idén is a Székesfehérvári Királyi Napok önkénteseit. Székesfehérváron jelentős bázist alkotnak azok az önkéntesek, akik évről évre közreműködnek a városi rendezvények – többek között az országosan egyedülálló ünnepi rendezvénysorozat, a Székesfehérvári Királyi Napok, azon belül is a Királyi Napok Folkfesztivál – sikeres megvalósításában.

2023-ban – minden eddigi évet felülmúlva – 160-an vállaltak önkéntes munkát, közülük 130-an a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központhoz, 30-an pedig a folkfesztiválhoz kapcsolódva dolgoztak.

Oklevelet vett át Ludman Gábor, Ludman Csanád és Takács Balázs a Királyi Napok Folkfesztivál idején nyújtott támogatásért, amellyel hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához.

2023. augusztus 24.
Álláshirdetés

Az Alba Regia Táncegyesület
munkájára igényes adminisztrátort
keres csapatába

Főbb feladatok:
- közreműködik az ügyviteli feladatok ellátásában (iktatás, számlák kezelése, levelezés elkészítése, szövegszerkesztési tevékenység)
- személyi titkári feladatokat végez
- közreműködik az események és rendezvények szervezésében
- részt vesz a személyügyi feladatok ellátásában szakmai irányítással
- pályázatok (árajánlat kérése, nyilvántartás) készítésében aktív részvétel
- ügyfélforgalom bonyolítása (e-mail, telefon, személyesen megjelenő ügyfelek), tájékoztatás és információadás

Elvárások:
- középfokú végzettség
- Microsoft Word, Excel felhasználói szintű magabiztos ismerete

Előnyt jelent:
- iskolatitkári munkakörben szerzett tapasztalat
- rugalmasság 

Amit kínálunk:
- azonnali munkakezdés
- hosszú távú, stabil munkalehetőség
- támogató légkör
- biztos jövedelem
- kötetlen munkaidő heti 40 órában

Munkavégzés helye: Székesfehérvár, Malom utca 6.

Jelentkezés:
Amennyiben jelentkezni szeretne az állásra, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát legkésőbb 2023. szeptember 8-ig az info@artefolk.hu e-mail-címre.

2023. augusztus 20.
Királyi Napok Folkfesztivál

Táncszínházi bemutatókkal, gyermekprogramokkal és koncertekkel várta vendégeit a jövőre 75 éves Alba Regia Táncegyesület a Királyi Napok Folkfesztiválon, 2023. augusztus 13. és 15. között Székesfehérváron, a Malom utcai Táncházban, az Országzászló téren és a Zichy-színpadon.

#csoorisandoralap

2023. augusztus 13-án, vasárnap kezdődött a város legnagyobb, legjelentősebb, országos hírű fesztiválja, a Székesfehérvári Királyi Napok és vele együtt a Királyi Napok Folkfesztivál. Királyi játéktér, táncpódium és folkesték – az Alba Regia Táncegyesület ismét fantasztikus hazai táncprodukciókkal és világzenei koncertekkel készült a rendezvénysorozatra.

A Királyi Játéktér első programja idén egy családi előadás volt a Táncház udvarán: a KL Színház és a Magamura Alkotóműhely Jancsi és Juliska édes álma című, interaktív marionettjátéka szórakoztatta a legkisebbeket. A népi gyermekjátszók Kneifelné Laczkó Kriszta vezetetésével és a Szedtevette zenekarral kiköltöznek az Országzászló térre.

Idén két alkalommal különleges előadásokkal is kiegészült a játékterek programja: augusztus 14-én, hétfőn 18.00 órakor az Alba Regia Táncegyüttes Mesenép című, interaktív családi táncszínházi produkciójára, augusztus 15-én, kedden 18.00 órakor az Alba Regia AMI Pulutyka csoportjának Névelhagyó című műsorára várták a közönséget a Táncház színháztermébe.

A folkfesztivál egy legmeghatóbb eseményére, a Pulutyka csoport életében mérföldkőnek számító Névelhagyó előadásra a felkészülést lélekben már délelőtt megkezdték a táncosok, a Városházán vendégeskedtek: „Nagyon jó indítása ez a mai napnak, hogy lélekben is feltudjunk készülni az esti műsorra, amiben nem csak tánccal, de sok meglepetéssel is készülünk.” – fogalmazott Majoros Róbert művészetti vezető, aki megköszönte dr. Cser-Palkovics András polgármesternek, hogy a város éveken keresztül kiemelt figyelmet szentelt a Pulutykásoknak.

A Királyi Táncpódium ingyenes előadásait a Zichy-színpadon mutatták be augusztus 13–15. között: a Székesfehérvári Királyi Napok megnyitóján, az Alba Regia Táncműhely „Familia Alba” című gálaműsora köszöntötte a vendégeket, a második napon a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című előadását, zárásként pedig a Duna Művészegyüttes Szépséges Mezőség című előadását élvezhették a nézők a Zichy ligetben a megszokott lelátóról.

Az ünnepélyes megnyitó házigazdája az Alba Regia Táncegyüttes volt. A táncműhely – amely lassan 75 éve szolgálja a magyar hagyományokat – közel 100 táncosa lépett színpadra ezen az esten. Az idén 20 éves Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola jelenlegi növendékei mellett igazi különlegesség volt az erre az egy estére újra összeálló, egykori ARAMI-s táncosok alkotta “Múltidézők”. A legkisebbeket követően az idősebb utánpótlás-csoportok váltották egymást az ARTE táncosaival a színpadon azonos tájegységek táncait bemutatva. Mezőségre menet három generáció vezette a közönséget: együtt lépett színpadra és fergeteges hangulatot varázsolt a Pulutyka, a Junior és a Senior csoport. A Verslábak című előadásból is bemutattak egy kivonatot, végül a Mesenép fináléja zárta az ünnepi estet.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című előadásában olyan válogatást állított színpadra, mely során a lendületes és sokszínű folklórműsorban a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatta be, különös hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra. A Kárpát-medence táncait felvonultató 60 perces táncjátékban látható volt a jól ismert csárdás, az erdélyi és magyar cigány táncok, valamint a világ egyik legvirtuózabb férfitánca, a legényes tánc.

A mintegy 300 települést magába foglaló Mezőségben a magyar, román, cigány és szász kultúra összefonódása, kölcsönhatása különösen gazdag tánc- és zenekultúrát hozott létre – a Duna Művészegyüttes Szépséges Mezőség című előadása ezt a fajta multikulturalitást állította középpontba.

A Királyi és a FÉSZER Folkesték mindhárom nap sok-sok embert vittek táncba a Táncház udvarán, valamint a fészerben. Vendégei voltak: Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Galiba zenekar, az Aurevoir., a Tilinkó zenekar és a Puszták Népe Front zenekar. A Királyi Napok Folkfesztivált a Paraba Világzenei Klub zárta.

Támogatók: Székesfehérvár MJV Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Csoóri Sándor Alap, Hagyományok Háza.

Galéria


2023. augusztus 19.
Állami kitüntetés az Alba Regia Táncegyüttesnek

Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapott a jövőre 75 éves, székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes. Az ünnepélyes díjátadón Juhász Zsófia, az Alba Regia Táncegyesület elnöke és Majoros Róbert, a táncegyüttes művészeti vezetője vette át az állami kitüntetést 2023. augusztus 19-én a Pesti Vigadóban.

Az 1949 óta működő, Európa-díjas Alba Regia Táncegyüttes tagjai nem hivatásos táncosok. Pedagógusok, orvosok, mérnökök, rendezvényszervezők, katonák, egyetemisták, akik számára a tánc hobbi. Koreográfiájukban az egész magyar nyelvterület táncait, színes népviseleteit mutatják be. Az autentikus koreográfiák mellett az együttes repertoárja kortárs, illetve táncszínházi alkotásokkal is folyamatosan bővül. Az együttes mindig fontosnak tartotta, hogy élő zenekari muzsikára táncoljon, ahogy ezt tették elődeik is több mint száz évvel ezelőtt.

Fenntartója, az Alba Regia Táncegyesület az országosan egyedülálló Táncház épületében a régió vezető népművészeti műhelyeként működik. Speciális szervezet, amelyet a népművészeti értékek, különösen a népzene és a néptánc megóvása, továbbéltetése céljából hoztak létre. Ebben a szellemben szervezik tanfolyamaikat, továbbképzéseiket, konferenciáikat, készítenek kiadványokat, oktatási segédanyagokat, digitalizálják a már meglévő kép-, hang- és mozgófilm felvételeiket. Néptáncbemutatók, népzenei koncertek, szakmai kiállítások, játszóházak, táncházak, táborok, a szakma oktatóinak képzése biztosítja a magyar népi kultúra továbbadását itthon és határon túl egyaránt.

2003-ban az együttes művészeti műhelye köré alakult az együttes utánpótlását biztosító művészeti iskola, ahol a saját kinevelésű táncpedagógusok saját módszereikkel tanítanak több korosztályt. Fontos feladatnak tartják, hogy fejlesszék a gyerekek és fiatalok mozgáskultúráját, testi, lelki állóképességét, kapcsolatteremtő képességét, a gyermekek fogékonyságát a múlt és a jelen értékeinek befogadására, valamint egészséges, jó tartású, jó mozgású tanulókat, táncművészetet értő közönséget, táncot szerető fiatalokat neveljenek, és nem utolsó sorban, hogy lehetőség szerint, szakirányú továbbtanulásra is felkészítsenek.

Nagy megtiszteltetés az együttes számára, hogy munkájuk elismeréseként újabb díjat vehettek át 2023. augusztus 19-én a Pesti Vigadóban. A Csokonai Vitéz Mihály-díj a nem hivatásos, amatőr színjátszás, vers- és prózamondás, bábjátszás, kórus- és zeneművészet, képző-, fotó-, film-, video-, táncművészet, valamint a hagyományőrzés, a tárgyalkotó és előadó népművészet területén elért kimagasló művészeti munka elismeréséért amatőr alkotó- és előadóművész természetes személyek, amatőr alkotó- és előadóművészeti csoportok részére adományozható. A díjjal kitüntetett alkotó, együttes vagy közösség az adományozásról igazoló okiratot és érmet kap. A bronzból készült – 80 milliméter átmérőjű és 8 milliméter vastagságú – plakett Péterfy László szobrászművész alkotása. Az érmen a névadó költő arcképe látható, valamint a Csokonai Vitéz Mihály alkotói, illetve közösségi díj felirat olvasható.

2023. augusztus 13.
FELNŐTT NÉPTÁNCMŰHELY KEZDŐ ÉS HALADÓ TÁNCOSOKNAK

Az első néptáncműhelyünk betelt. Köszönjük a jelentkezéseket.

Az Alba Regia Táncegyesület egy olyan néptáncműhelyt indít, ahova bárki csatlakozhat, akár táncos előélet nélkül is.

Egyre gyakrabban találkozunk a közösségi oldalakon olyan megkeresésekkel, hogy szeretnének táncolni, kipróbálni magukat ebben a műfajban, mozogni, a Táncház közelében lenni, és a „nagy ARTE család” tagjaként hozzánk tartozni. Azt gondoljuk, hogy formálódhat egy közösség, akik rendszeresen járnak majd, de nem akarjuk kizárni azokat sem, akik egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudnak minden alkalommal részt venni a foglalkozáson. Ezért nem tanfolyamot indítunk, hanem egy műhelyt, ahová bármikor csatlakozhat bárki.

Egy kurzus tíz alkalom, minden kurzus egy-egy tájegység adott táncainak anyagával foglalkozik az alapoktól kezdve. Egy-egy kurzus befejeztével indul a következő, így lehetőség van arra, hogy mindenki igényeinek megfelelően eldöntse, mekkora „szeletet” szeretne a Kárpát-medence tánckincseiből.

A tánctanítás folyamatos párcserével zajlik, viszont előny, ha párok jelentkeznek.

A tanfolyam helyszíne: Táncház – 8000 Székesfehérvár, Malom utca 6.

Első kurzus tánc anyaga: jobbágytelki táncok

Első kurzus indulása: 2023. szeptember 20., szerda

Gyakoriság: heti egy alkalom, szerdánként 18.30–20.00 óra (90 perc) (kivéve: november 1.)

Akiknek ajánljuk:  18 év feletti kezdő és újrakezdő táncosok

Célunk: szeretnénk, ha magabiztos alapokat kapnának a résztvevők az adott táncanyag táncaiból, és a megszerzett tudást a táncházak alkalmával bátran tudnák alkalmazni. Nem titkolt szándékunk, hogy kialakuljon egy olyan közösség, akik szívesen csatlakoznának hozzánk, és a tánchagyományok által tartalmas szabadidős elfoglaltságot találnának magunknak.

Amit hozz magaddal:

  • Lányoknak: kötelező váltócipő, ami lehet karaktercipő, vagy bőrtalpú lábbeli kényelmes sarokkal. Próbaruhának kényelmes felső és egy pörgős, bő szoknya (alá esetleg leggings, vagy sort).

  • Fiúknak: kötelező váltócipő, ami lehet karaktercipő, vagy bőrtalpú, „elegáns” lábbeli. Próbaruhának kényelmes felső és tréning nadrág, mely nem korlátozza a mozgást.

  • Bőséges innivaló, lehetőleg víz.

A műhely vezetője:
Sipos Dániel néptáncpedagógus, az Alba Regia Táncegyüttes tagja

A kurzust minimum 20 fő jelentkező esetén tudjuk indítani.
Maximális létszám: 30 fő

A kurzus (10 alkalom) részvételi díja: 30 000 Ft/fő

Jelentkezés: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdEoAu-r9cnYDhwrSkeBs6A98LmpfCU6uPOoryY1XXWmmp-oA/viewform

Jelentkezés határideje: 2023. szeptember 8., péntek

Fizetés módja: a jelentkezési lap beérkezésekor elektronikus díjbekérő számlát küldünk a jelentkezési felületen megadott e-mail-címre, melyen feltüntetjük az átutaláshoz szükséges adatokat: bankszámlaszámunkat, fizetési határidőt. A jelentkezés csak a részvételi díj befizetése után válik véglegessé és teljessé.

Bővebb információ: 
Majoros Andor
+3630/331-2343
majorosandor@gmail.com

Letölthető anyagok:
Általános szerződési feltételek


#csoorisandoralap

2023. július 3.
Vakáció az ARTE táboraiban

Az Alba Regia Táncegyesület 2023. június 19-től egyhetes napközis néptánctábort rendezett a Malom utcai Táncházban, június 28-tól pedig - tavalyi nagy sikerre való tekintettel - idén is megtartotta az ARAMI táncosok nyári, bentlakásos néptánctáborát Balatonszemesen. A nyári táborok együtt töltött pár napja a szakmai munkán túl a csapatépítés és közösségfejlesztés szempontjából is kiemelt jelentőséggel bírnak.

Fényképes, videós élménybeszámolók a https://www.facebook.com/www.artefolk.hu Facebook-oldalon.

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg."